azon dolgokban az ő isteni fölségének fénye tündöklik. Miből következik, hogy az evangéliumra esküvők magára Istenre esküsznek, kinek igazsága az evangéliumban foglaltatik és kijelentetik; hasonlókép azok is Istenre esküsznek, kik a szenteket hívják bizonyságul, mert ezek Isten templomai, az evangéliumi igazságban hittek, azt nagy tiszteletben tartották és a pogányok s nemzetek közt székében elterjesztették.
IX. Azon esküformáról, mely átkozódás által történik.
Ugyanaz áll azon esküről, mely átkozódás által történik: milyen sz. Pál ama mondata:[1] „Az Istent hívom bizonyságul az én lelkemre”: mert ezzel az ember Istennek, mint a hazugság megboszulójának ítélete alá veti magát. De azért nem tagadjuk, hogy ezen formák közöl némelyek úgy tekinthetők, mint a melyek eskü erejével nem bírnak; mindazáltal hasznos azokat, miket az esküről mondottunk, ezeknél is megtartani és ugyanazon szabály és zsinórmérték szerint intézni.
X. Hányféle az eskü?
Az eskünek két neme van: az egyik állító eskünek neveztetik ; t. i. midőn valamit a jelen vagy elmúlt dologról lelkiismeretesen erősítünk, mint az apostola Galatákhoz irt levelében:[2] „íme Isten bizonyságom, hogy nem hazudom”. A másik pedig ígérő eskü, melyhez fenyegetések adatnak, a jövő időre vonatkozik, midőn bizonyosan Ígérjük és erősítjük, hogy valami úgy fog történni; ilyen Dávid esküje,[3] ki feleségének Betsábenak „Urára Istenére” esküvén, megígérő, hogy annak fia Salamon tesz az ország örököse és fog az ő helyébe lépni.
XI. Hány kelléke van a törvényes eskünek?
Ámbár az eskühöz kétségkívül elég az Istent tanúul híni, mégis, hogy az helyes és szent legyen, sokkal több kívánatos, a miket gondosan meg kell magyarázni. Azokat pedig sz. Jeromos tanúsága szerint röviden elszámlálja Jeremiás, mondván:[4] „És igy esküszöl: Él az Úr ! bizonyosságban és ítéletben és igazságban”
