sem csalnia, vagy csalatkoznia, sem vétkeznie, sem megszűnnie, vagy valamit nem tudnia nem lehet. Mert ezek oly lénynyel történhetnek, melynek működése tökéletlen; Istenről pedig, kinek műve mindig tökéletes, azért mondjuk, hogy ezeket nem teheti, mert ezeket tehetni a gyengeség s erőtlenség tulajdona, nem pedig a legfőbb és határtalan uralomé, melylyel ő bir. Úgy hiszszük tehát az Istent mindenhatónak, hogy mégis mindentől mentnek gondoljuk, a mi az ő tökéletes lényegével a legszorosabb kapcsolatban nincsen, s ahhoz nem illik.
XIII. Miért tétetik a hitvallásban, Istennek egyél elnevezéseit mellőzve, egyedül mindenhatóságáról említés és mi az abbanvaló hitnek haszna.
A lelkipásztor mutassa meg, hogy helyesen és bölcsen történt, midőn az apostoli hitvallás a többi, Istenről használt elnevezéseket mellőzve, csak ez egyet szabja elénk, hogy higyjük. Mert ha Istent mindenhatónak ismerjük, szükséges egyszersmind megváltanunk, hogy ő mindent tud, az ő hatalmának és uralmának minden alá van vetve. Minthogy pedig nem kételkedünk, hogy mindenható, ebből következik, hogy mindazt biztossággal higyjük róla, mi nélkül őt mindenhatónak teljességgel nem gondolhatjuk. Azonfelül semmi sem képes hitünket és reményünket annyira edzeni, mint ha erősen meg vagyunk győződve, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Mert bármit kelljen továbbá hinnünk, legyen bár az nagy és csudálatraméltó és a dolgok rendjét és módját fölülhaladó, azt az Isten mindenhatóságának ismeretével már biró emberi ész könnyen és minden kételkedés nélkül elfogadja; sőt, minél felségesebbek azok, a miket az isteni kinyilatkoztatás tanít, annál nagyobb készséggel hiszi azokat. Ha valami jót kell is remélnünk, az óhajtott tárgy fensége miatt a lélek sohasem csügged el, sőt inkább felemelkedik és megerősödik, gyakran megemlékezvén, hogy a mindenható Istennek semmi sem lehetetlen. Azért főkép ezen hitben kell erőseknek lennünk, akkor, mikor vagy embertársaink java s hasznára valamely csodálatra méltó tetteket kell végbevinnünk, vagy könyörgéseinkkel Istentől valamit megnyerni akarunk. Hisz az egyikre maga az Üdvözítő tanított, midőn az apostoloknak hitetlenségüket szemükre vetvén, mondá: „Ha annyi bitetek leend, mint a mustár mag és mondjátok e hegynek: menj innét amoda, elmegyen
