Istened, erős, boszuálló, megbüntetvén az atyák gonoszságát fiaikban”, stb. ezt némelyek más parancsnak vették és a két utolsó mondatot egy parancsnak gondolták; de szent Ágoston[1] az utóbbi szavakat elválasztotta, azokról azt állitá, hogy az első parancshoz tartoznak: mely nézetet, minthogy az egyházban általános, készséggel elfogadjuk. Jóllehet önkényt szembe tűnik az igazi ok, mely szerint illő volt, hogy mindenkinek jutalma és büntetése az első parancshoz kapcsoltassék.
XVII. E parancscsal nem ellenkezik a képeknek az egyházban bevett használata.
Ne is vélje senki, hogy ezen parancs a festés, faragás vagy vésés művészetét egészen tiltja; mert a szentirásban olvassuk, hogy Isten meghagyásából készültek a Kerubok[2] s a réz kígyó[3] képei és alakjai. Tehát úgy kell magyaráznunk, hogy a képek azért tiltattak el, nehogy az azon ábrázolt alakokat, mint isteneket tiszteljék és ez által Isten tisztelete rövidséget szenvedjen.
XVIII. Hogyan sérthető meg főképen Isten a képek tisztélete által?
Kétségtelen, hogy e parancsot illetőleg Istennek fölsége főleg kétfélekép igen megsérthető: először, ha a bálványokat és képeket Isten gyanánt tiszteljük, vagy, ha azt hiszi valaki, hogy azokban valamely istenség vagy erő van, mely miatt azokat tisztelni kell, vagy, hogy tőlük valamit kérjünk, vagy, hogy a képekbe bizalmat helyezzünk, mint hajdan a pogányok tettek, kik reményüket a bálványokba helyezők, mit a szentirás mindenütt megró; másodszor, ha valaki az istenség alakját valamely művészet által előállítani törekszik, mintha testi szemeinkkel látni, vagy színekkel és alakokkal ábrázolni lehetne. „Istent”, miként damaskusi szent János[4] mondja: „a ki láthatlan, kinek teste nincs, ki határokkal körül nem vehető, sem semminemű alakkal le nem ábrázolható, ki fejezhetné ki?” A mit bővebben kifejt a niceai második zsinat. Jelesen mondja tehát az apostol, hogy „a halhatatlan Isten dicsőségét[5] a halandó ember, sőt a madarak,
