nemzett; – és a kettőnek teljesen azonos és egyenlő szeretete, az Atyától és Fiútól származó Szentlélek, mikép köti össze a nemzőt és nemzettet örök és felbonthatlan kötelékkel, és végre mikép lehet az isteni Háromságban egy lényeg, és a három személy között tökéletes megkülönböztetés.
„Mindenhatóban”.
XI. Mit kell itt a „mindenható” alatt érteni.
A szentírás számos elnevezéssel szokta Istennek legfőbb hatalmát és végtelen felségét kifejezni, hogy kimutassa, mily lelkiismeretességgel kell az ő legszentebb felségét tisztelnünk; de mindenekelőtt arra oktassa a lelkipásztor a népet, hogy Istennek leggyakrabban mindenhatóság tulajdonittatik. Mert maga mondja magáról: „Én vagyok a mindenható Ur”.[1] Jákob is, midőn fiait Józsefhez küldi, azt kívánta nekik: „Az én mindenható Istenem pedig tegye könyörületessé hozzátok”.[2] Nem különben a titkos jelenések könyvében Írva van: „Az Ur Isten, a ki van, volt és eljövendő, a mindenható”;[3] másutt ismét szó vagyon „A mindenható Istennek nagy napjáról”.[4] Többször ugyanaz körülírással is szokott kifejeztetni, s ide tartoznak a helyek, hol mondatik: „Istennél semmi sem lehetetlen”.[5] „Vajjon erőtlen-e az Ur keze?”[6] Szintúgy: „A hatalom számodra készen áll, ha akarod”.[7] Világos, hogy ezen különféle mondatokban ugyanaz van, a mi az egy „mindenható” szóban foglaltatik. Ezen szó alatt azt értjük, hogy sem nem létezik, sem nem képzelhető valami, a mit az Isten nem létesíthetne. Mert nemcsak azt eszközölheti, a mi noha igen nagy dolog, némileg mégis gondolatunk körébe esik, hogy t. i. minden a semmiségbe sülyedjen vissza és hogy a semmiből egyszerre több világ álljon elő: hanem sok nagyobb is áll hatalmában, a mit az emberi ész és értelem nem is gyaníthat.
XII. Isten, bár mindenható, mégis sem nem vétkezhetik, sem nem csalatkozhatni.
Ámbár pedig Isten mindenható, mindazáltal sem hazudnia,
