szivébe vannak írva s Krisztus Urunk azokat kifejtette és megerősítette.
IV. Mikép buzdíthatja a népet a törvény megtartására maga a törvény szerzője?
Azonban legtöbbet használ s a meggyőződésre nagy erővel bír annak meggondolása, hogy Isten az, ki a törvényt hozta, kinek bölcsesége s igazsága felől nem kételkedhetünk, sem az ő végtelen erejét és hatalmát ki nem kerülhetjük. Azért, midőn Isten a próféták által a törvény megtartását parancsolta, magát Ur Istennek nevezé s maga a tízparancsolat kezdetén[1] igy szól: „Én vagyok a te Urad Istened”; és másutt:[2] „Ha Ur vagyok, hol a félelem irántam?”
V. Mily nagy jótétemény, hogy Istentől törvényt kaptunk.
De nemcsak Isten parancsainak megtartására, hanem háladatosságra is fogja a hívek sziveit indítani az, hogy Isten az ő akaratát, mely üdvösségünkre czéloz, kijelenté. Azért a szentirás nem egy helyen e legnagyobb jótéteményt kitüntetvén inti a népet, hogy saját méltóságát s az Ur jótéteményét ismerje meg, mint Mózes V. könyvében:[3] „Ez, úgymond, a ti bölcseségtek s értelmetek a népek előtt, hogy hallván mind e parancsokat, mondják: íme a bölcs és értelmes nép, a nagy nemzet”; és ismét a zsoltárban:[4] „Nem cselekedett igy semmi más nemzettel és azoknak nem jelentette ki ítéleteit”.
VI. Miért adta Isten oly nagy fenséggel törvényeit hajdan Israel népének?
Ha pedig a lelkipásztor a törvény hozásának körülményeit is kimutatja a szentírás tekintélyével, könnyen megértik a hívek, mily áhítattal s alázattal kell Isten törvényét tisztelni: mert három nappal a törvény kihirdetése előtt[5] Istennek parancsából mindenkinek meghagyatott, hogy öltönyeiket megmossák, feleségeiktől tartózkodjanak, hogy minél tisztábbak és készültebbek
