sajátságait, mind a lényegben az egységet, mind a Háromságban az egyenlőséget istenfélőén és szentül tisztelni kötelességünknek ismerjük. Mert, hogy az Atyát első személynek mondjuk, nem úgy kell érteni, mintha a Háromságban valamit előbbinek, vagy utóbbinak, nagyobbnak, vagy kisebbnek gondolnánk: távol legyen a hívek elméjétől ez istentelenség; mert a keresztény hit a három személyben ugyanazon örökkévalóságot, a dicsőségnek ugyanazon felségét hirdeti. De az Atyát azért állítjuk igazán és minden kételkedés nélkül első személynek, mert ő a kezdetnélküli ok, ki valamint az atyaság által különbözik, úgy az, hogy a Fiut öröktől fogva nemzette, főkép egyedül neki tulajdona; mert mikor e hitvallásban az Isten és Atya neveket együtt ejtjük ki, mindannyiszor kijelentjük, hogy az Isten mindenkor egyszersmind Atya is volt. De minthogy semmiben sem forgunk nagyobb veszélyben, vagy tévedhetünk inkább, mint ezen legmagasztosabb és legnehezebb tárgy megismerésében és megmagyarázásában: azért kötelessége a lelkipásztornak figyelmeztetni a híveket, hogy a lényeg és személy szavakat, melyek ezen titkot kifejezik, lelkiismeretesen meg kell tartani, és tudniok kell, hogy a lényeg egy, a személyek pedig különböznek. De ezeket mélyebben kutatni nem szükséges, megemlékezvén az Írás szavairól: „A fölségnek vizsgálója elnyomatik a dicsőségtől”.[1] Mert elegendő, s ez hitünk által bizonyos és kétségtelen, hogy Isten, (a kinek nyilatkozataitól a hitelt megvonni a legnagyobb esztelenség és nyomorúság volna) igy oktatott minket: „Tanítsatok”, úgymond, „minden nemzetet, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak és a Szentléleknek nevében”.[2] Es ismét: „Hárman vannak, kik bizonyságot tesznek az égben: az Atya, az Ige és a Szentlélek, és e három egy”.[3] Imádja és kérje mégis szüntelen az Istent és Atyát, a ki semmiből teremtett mindeneket, és mindent kellemesen elrendez, „a ki nekünk hatalmat adott Isten fiaivá lenni”;[4] a ki a Háromság titkát az emberi észnek kinyilatkoztatta; mondom, a ki ezeket Isten kegyelméből hiszi, könyörögjön szünet nélkül, hogy egykor „az örök lakokba felvétetve”[5] méltó legyen szemlélhetni, mikép lehet az Atya Istennek termékenysége oly nagy, hogy magát szemlélve és megismerve, magához hasonló és vele egyenlő Fiut
Oldal:Trienti Káté.pdf/32
A lap nincsen korrektúrázva
