VIII. Krisztus papsága a természet törvénye, sőt a Mózes törvénye szerinti papságnál is fönségesebb.
E hatalom pedig végtelenül felülhaladja azt, mely a természet törvényében a szent dolgok kezelésére adatott némely embereknek. Mert azon kornak is, mely az Írott törvényt megelőzte, szükségképpen kellett papsággal s lelki hatalommal bírnia, mintán tudva van. hogy törvénynyel bírt, Mert az apostol[1] tanúsága szerint e kettő úgy össze van forrva, hogy az egyik megváltoztával a másiknak is szükségképen meg kell változnia. Minthogy tehát az emberek természeti ösztönüknél fogva belátták, hogy az Istent tisztelni kell: önként következett, hogy minden államban voltak, kik az áldozatok és az isteni tisztelet végzésére rendeltettek, kiknek hatalma lelkinek neveztetek. E hatalom Izrael népénél sem hiányzott; mely jóllehet méltóságra nézve felülhaladta azt, mellyel a papok a természet törvényében voltak felruházva: mindazáltal az evangéliumi törvény lelki hatalmánál sokkal alsóbb rendűnek tartandó. Mert ez mennyei és az angyalok minden erejét túlhaladja: nem is a mózesi papságtól, hanem Jézus Krisztustól veszi eredetét:[2] „ki min Áron szerint volt pap, hanem Melkizedek rende szerint.” Mert az, ki legfőbb hatalommal birt a kegyelmek osztogatására s a bűnök megbocsátására, ezen hatalmat, ámbár hatásra nézve korlátozva s a szentségekhez kötve, egyházának hagyta; azért annak gyakorlására bizonyos kiszolgálók rendeltettek és ünnepélyes szertartással felszenteltettek; és ezen felszentelés egyházirend szentségének vagy papszentelésnek mondatik.
IX. Mi az egyházirend és miért neveztetik az egyházi tisztség egyházirendnek?
A szent atyák azért használták e szót, melynek igen tág értelipe van. hogy ezzel Isten szolgáinak méltóságát és fönségét fejezzék ki. Mert ezen szó rend, ha tulajdon értelmét és jelentését veszszük, felsőbb és alsóbb dolgok elhelyezését jelenti, melyek közt ez által oly viszony jön létre, hogy egyik a másikra vonatkozik. Minthogy tehát e tisztségben sok fok és különféle
