vizsgálva, az Isten természetét illetőleg, mint a szentirás tekintélyével összhangzót és a teremtett dolgok vizsgálatából következtethető! megismertek: ámbár az isteni tanítás szükségességét abból is megismerjük, ha figyelembe veszszük, hogy a hit, mint fölebb mondottuk, nemcsak azt eszközli, hogy a mit a bölcsek is csak hosszas fáradozás által érhettek el, a műveletlen és tapasztalatlan emberek előtt is azonnal felfogható és világos; hanem azt is, hogy a tárgyak ismerete, melyet a hit által nyerünk, sokkal szilárdabban és minden hibától tisztábban honol elménkben, mint ha lelkünk ugyanazon tárgyakat az emberi tudomány érveivel támogatva fogná fel. De mennyivel magasztosabbnak kell tartanunk az isteni Fölség megismerését, melyhez általában véve a természet szemlélete nem mindenkinek, hanem tulajdonképpen a hívőknek a hit világossága nyitotta meg az utat. Ez pedig a hitvallás ágazataiban foglaltatik, melyek nemcsak az isteni lénynek egységét s a három személynek megkülönböztetését fejtik ki előttünk, hanem azt is, hogy az ember végczélja maga az Isten,[1] kitől a mennyei és örök boldogság elnyerését kell várnunk: szent Páltól ugyanis azt tanultuk, hogy[2] „Isten az őt keresőknek megjutalmazója“. Mily nagyok és vajjon olyanok-e ezen javak, hogy az emberi ismeret utján elérhetők, ugyanazon apostol előtt régen ezen szavakkal fejezte ki Izaiás próféta:[3] „Világ kezdetétől nem hallották, sem füleikbe nem vették; szem nem látta, Isten, kívüled, miket a téged váróknak készítettél".
VII. Szükséges megváltani, hogy csak egy az Isten nem több.
A mondottak szerint szükséges azt is vallani, hogy csak egy az Isten s nem több. Miután ugyanis Istennek legfőbb jóságot és tökéletességet tulajdonítunk, lehetetlen, hogy a mi legfőbb és legtökéletesebb, többekben meglegyen. Mert ha valakiben a legfelsőbből valami hiányzik, azonnal tökéletlen, azért az isteni természet sem illeti őt meg. Ezt pedig a szentirásnak sok helye bizonyítja, mert irva vagyon:[4] „Halljad Izrael! a mi Urunk Istenünk egyetlen Ur“; továbbá az Ur parancsolatja:[5] „Idegen Isteneid ne legyenek énelőttem"; aztán int a látnok
