vissza az írnak mindazokért, miket nekem adott?”[1] ezen elégtételen kívül, melyet ő kehely névvel jelölt, semmi egyebét nem talált méltónak annyi s oly nagy jótéteményhez, azért hozzá teszi: „Az üdvösség kelyhét veszem, és az Ur nevét segítségül hívom.” Az elégtételnek második neme az, mely kánoni — törvényszerinti — elégtételnek is neveztetik, és elvégezése időhöz van kötve. Szokássá vált ugyanis az ősrégi egyházban, hogy a penitencziatartókra, midőn bűneiktől feloldoztattak, bizonyos büntetést szabtak, mely büntetésnek kiállása elégtételnek szokott neveztetni. Ugyanezen névvel jelöltetik a büntetésnek akármely neme is, melyet nem a lelkiatya szabott ránk, hanem a melynek mint önkéntesen felvállalt s önmagunk ellen szabbott büntetésnek alávetjük magunkat. Ez azonban épen nem tartozik a penitencziatartáshoz, mint szentséghez, hanem csak az teszi a szentség részét, melyről mondottuk, hogy a pap meghagyásából rovandó le Istennek a bűnökért, azon erős és eltökélt akarattal, hogy jövőben minden erőnkből kerülni fogjuk a bűnt. Mert némelyek igy határozták meg: „Eleget tenni annyit tesz, mint Isten iránt kellő tisztelettel viseltetni.” Hogy Isten iránt senki kellő tisztelettel nem viseltethetik, hacsak föl nem teszi magában, hogy minden bűnt kerülni fog, eléggé világos. És: „eleget tenni annyit tesz, mint a bűn okát kiirtani, és sugallatainak sziveinket ki nem tárni.” Ezen értelemben mások az elégtételt megtisztulásnak mondották, mely lemos minden mocskot, mely a bűn szennye által a lélekre ragadt, s az ideiglenes büntetésektől, melyeknek alá voltunk vetve, fölment bennünket. Ezek így lévén könnyű lesz meggyőzni a híveket, mily szükséges, hogy a penitencziatartók ez elégtételben gyakorolják magukat.
LXI. Az örök, büntetés elengedésével, mely a bűn megbocsátását követi, nem mindig engedtetik el az ideiglenes büntetés.
Szükséges tanítani a híveket, hogy kettő az, a mi a bűnt követi: a bűn szennye és a büntetés; s ámbár a bűn megbocsátásával mindig elengedtetik egyszersmind az örök halál büntetése a pokolban: mindazáltal nem mindig történik, mint a trienti sz. zsinat kijelenti, hogy az Ur a bűnök maradványait s a bűnökért járó ideiglenes büntetést is elengedi. Ennek világos
- ↑ Zsolt. 115. 12, 13.
