egyszersmind minden lehető gonddal és igyekezettel arra kell törekedniük, hogy a hívek életüket és cselekedeteiket az eléjük adott mód szerint intézzék: igen hasznos a bánat erejéről és hasznáról többször szólni. Mert jóllehet a jámborság sok egyéb cselekedete, mint a szegények iránt való jótékonyság, a böjt, imádság és egyéb ilyen szent és jámbor cselekedet, az emberek hibája miatt, kiktől származnak, Istennél néha nem talál tetszésre: mégis lehetetlen, hogy a bánat előtte kedves és tetsző cselekedet ne legyen. Mert azt mondja a próféta: „A törödelmes és alázatos szivet oh Isten! nem veted meg”.[1] Sőt, hogy azonnal megnyerjük Istentől vétkeink bocsánatát, mihelyt szivünkből bánatot keltünk, más helyen ugyanazon próféta ama szavai bizonyítják: „Mondtam, megvallom magam ellen hamisságomat az Úrnak: és te megbocsátottad bűnöm istentelenségét”.[2] Ugyanezt bizonyítja a 10 bélpoklosról szóló példabeszéd,[3] kik az Üdvözítőtől a papokhoz küldetve, mielőtt oda értek volna, megszabadultak a bélpoklosságtól. Ebből érthető, hogy az igazi bánatnak (melyről fönebb szóltunk) azon ereje van, hogy általa Istentől azonnal megnyerjük minden hímünk bocsánatát.
XXXV. Mikép lehet a tökéletes bánatot megszerezni?
Igen hasznos a hívek buzgóságának felkeltésére, ha bizonyos módszert adnak elő a lelkipásztorok, melynek segítségével a bánatra kiki szert tehet. Azért intsék őket, hogy mindnyájan gyakran megvizsgálván lelkiismeretüket, kérdezzek önmaguktól, megtartották-e az Isten és az egyház parancsolatait. Ha valaki magát valamely bűnben vétkesnek találta, azonnal vádolja magát s esdve kérjen az Úrtól bocsánatot és időt arra, hogy meggyónhassa bűneit és azokért eleget tehessen, különösen pedig az isteni kegyelem segélye- és védelméért könyörögjön, hogy a jövőben ugyanazon bűnökbe vissza ne essék, melyeknek elkövetését erősen fájlalja. Törekedjenek továbbá a lelkipásztorok arra, hogy a hívekben a bűn legnagyobb utálatát felkeltsék, részint, mivel annak undoksága és rútsága végnélküli, részint mivel ránk igen nagy károkat és nyomort hoz. Elvonja ugyanis tőlünk Isten kegyességét, kitől nagy jókat vettünk s még nagyobbakat is várhattunk és nyerhettünk volna s egyszersmind a legnagyobb
