Eléggé bizonyítják ezt az apostolnak a korinthusiakhoz irt szavai is, midőn így szól:[1] „Nem ihatjátok az Ur kelyhét és az ördögök poharát; nem lehettek részesek az Ur asztalában és az ördögök asztalában”. Mert valamint az ördögök asztala által azon oltár értendő, melyen nekik áldozat mutattatott be: ugy az Ur asztala is (hogy az apostol szavaiból valószínű okoskodással vonjunk következtetést) mást nem jelenhet, mint azon oltárt, melyen áldozat mutattatott be az Urnak.
LXXIII. Mely előképek és jövendölések jelentették különösen ezen áldozatot?
Ha az ó szövetségben ezen áldozat előképeit és jóslatait keressük, legelőször is igen világosan jövendölt róla Malakiás eme szavakkal:[2] „Napkelettől napnyugatig nagy az én nevein a nemzetek között és minden helyen áldozni fognak és tiszta áldozatot bemutatni az én nevemnek, úgymond a seregek Ura”. Azonkívül ezen áldozat mind a törvény hozatala előtt, mind utána is az áldozatok különféle nemei által előre jelentetett. Mert mindazon jókat, melyeket azon áldozatok jelentettek, egymaga ezen áldozat, mint mindannyinak tökélye és befejezése magában foglalja. De mégis semmiben sem nyer oly tökéletes kifejezést, mint Melkizedek áldozatában. Mert az Üdvözítő önmagát Melkizedek rende szerint örökre rendelt papnak nyilvánítván, testét és vérét az utolsó vacsorán a kenyér es bor színe alatt az Atya Istennek föláldozta.
LXXIV. A misében ugyanazon áldozat vitetik végbe, mely a kereszten bemutattatott.
Egy és ugyanazon áldozatnak valljuk tehát és tartjuk azt, mely a misében vitetik végbe s mely a kereszten bemutattatott: valamint egy és ugyanaz a föláldozandó is t. i. Krisztus Urunk, a ki önmagát csak egyszer áldozta fel véres áldozatul a kereszt oltárán. Mert a véres és vérnélküli áldozat nem két, hanem csak egy áldozat, melynek bemutatása, miután az Ur azt parancsolta: „Ezt cselekedjetek az én emlékezetemre”, az oltáriszentségben naponkint megujittatik.
