kiről kétszer hallatszott a mennyei szózat:[1] „Ez az én szerelmes fiam kiben nekem kedvem telik?” E titkot tehát szorgalmasan magyarázzák meg a plébánosok, hogy, mikor a hívek az isteni tiszteletre összegyűlnek, figyelmesen és vallásosan tanulják megfontolni a szent cselekményeket, melyeken jelen vannak.
LXVIII. Minő okokból rendelte Krisztus Urunk az oltáriszentséget?
Főleg pedig azt tanítsák, hogy két okból rendelte Krisztus az oltáriszentséget. Az egyik az, hogy lelkünknek mennyei táplálékul szolgáljon, mely által lelki életünket megoltalmazhatjuk és fenntarthatjuk; a másik, hogy az egyháznak szüntelen való áldozata legyen, mely által bűneink eltöröltetnek és a vétségeink által gyakran súlyosan megbántott mennyei Atya haragból irgalomra, az igazságos büntetés szigorából kegyességre indíttassák. Ennek előképét és hasonlatosságát szemlélhetni a húsvéti bárányban, melyet mint áldozatot és titkot szoktak Izrael fiai fölajánlani és megenni. Azért Üdvözítőnk, önmagát a kereszt oltárán az Atya Istennek föláldozandó, irántunk való végtelen szeretetének fényesebb jelét nem adhatta volna, mint midőn látható áldozatot hagyott nekünk hátra, mely által azon véres áldozat, melynek kevéssel utóbb egyszer mindenkorra a kereszten kellett bemutattatnia, megujittatik és annak emlékét az egész világon elterjedt egyház a világ végéig mindennap a legnagyobb haszonnal ünnepli.
LXIX. Miben különbözik a szentség az áldozattól?
E két fogalom igen különbözik egymástól; a szentség ugyanis az átváltoztatás által vitetik végbe; az áldozatnak lényege pedig abban áll, hogy fölajánltassék. Azért az oltáriszentség, midőn a szentségtartóban (pyxis) van, vagy a beteghez vitetik, szentség tulajdonságával bir, nem áldozatéval. Azután azoknak, kik a szent ostyát magukhoz veszik, az érdem alapját és mindazon hasznokat mint szentség szerzi meg, melyeket fönnebb megemlítettünk; de mint áldozat, nem egyedül az érdem, hanem az elégtétel erejével is bir. Mert valamint Krisztus Urunk kinszenvedése
- ↑ Mát. 3, 17.
