talál. Ezért helyesen és méltán mondatik, hogy e szentség kegyelmet szerez; mert joggal hasonlítható a „mannához”, melyben „minden iz édessége” érezhető vala.[1]
L. Az oltáriszentség által a kisebb bűnök megbocsáttatnak.
Hogy pedig az oltáriszentség által megbocsáttatnak és elengedtetnek a kisebb bűnök, melyek bocsánandóknak neveztetnek, kételkedni nem lehet. Mert a mit a lélek a kívánság heve által elvesztett, midőn valamely csekély dologban kissé hibázott, mindazt az oltáriszentség, ama kisebb vétkeket eltörölvén, visszaszerzi: (hogy tovább is a felvett hasonlattal éljünk) úgy vesszük észre, hogy a mi a természetes belső melegség erejéből naponkint levonatik és elvesz, azt a természetes eledel lassankint visszaadja, és kipótolja. Azért méltán mondta e mennyei szentségről sz. Ambrus:[2] „Ezen mindennapi kenyér mindennapi gyengeségünk orvoslására vétetik”. Ezt azonban csakis azon bűnökről kell érteni, melyeknek érzése és gyönyöre a lelket nem zaklatja.
LI. E szentség által a lélek a jövendő rosszaktól is megőriztetik.
Azonfölül azon erő is rejlik a sz. titkokban, hogy a vétkektől tisztán és éppen s a kisértetek rohamától menten tart bennünket és mintegy mennyei gyógyszerrel előkészíti a lelket, nehogy valamely halálthozó szenvedély mérge által könnyen bemocskoltassék vagy megrontassék. Es ez okból is, mint sz. Cyprian[3] bizonyítja, ősi szokás volt a kath. egyházban, hogy, midőn hajdan a hívek a ker. név megváltásáért a zsarnokok által közönségesen kinzatásokra s halálra hurczoltatának, nehogy a fájdalmak keserűsége által legyőzetve, az üdvös küzdelemben eltántorodjanak. a püspökök az Űr testének és vérének szentségét nyújtották nekik. De a rendetlen testi vágyat is fékezi és elnyomja; mert, midőn a szeretet tüzét a lélekben jobban felgyulasztja, a kívánság hevét szükségkép eloltja.
LII. Hogyan nyílik e szentség által ut az örök dicsőségbe?
Végre, hogy e szentség minden hasznát és jótéteményét
