mely úgy történik, hogy a kenyér egész lényege isteni erő állal Krisztus testének egész lényegévé és a bor egész lényege Krisztus vérének egész lényegévé változik át, Urunk minden változása nélkül. Mert Krisztus sem nem születik, sem nem változik, vagy növekedik, hanem lényegeben egészen megmarad. E titkot fejtegetvén sz. Ambrus, így szól:[1] „Látod mily munkáló Krisztus igéje. Ha tehát oly nagy erő rejlik az Ur Jézus igéjében, hogy létezni kezdenek, a mik nem léteztek, a világ t. i.: mennyivel inkább munkálja, hogy legyenek, a mik voltak és mássá változzanak?” Ez értelemben írnak más ősrégi és igen tekintélyes atyák is. így sz. Ágoston:[2] „Valljuk, hogy az átváltozás előtt kenyér és bor, mit a természet képezett: az átváltozás után pedig Krisztus teste és vére, mit az áldás szentelt meg”. Damascen:[3] „A test valósággal egyesülve van az istenséggel, a sz. Szűztől való test; nem mintha maga a fölvett test leszállana mennyből, hanem mivel maga a kenyér és bor Krisztus testévé s vérévé átváltozik”.
XL. E bámulatos átváltozás találóan neveztetett átlényegülésnek.
E csodálatos átváltozást tehát; mint a trienti[4] szent zsinat tanította, helyesen és tulajdon értelemben nevezte a kath. anyaszentegyház átlényegülésnek. Mert valamint a természetes származás, mivel benne az alak változik, helyesen és tulajdonképpeni értelemben mondható átalakulásnak: úgy mivel az oltáriszentségben egyik dolog egész lényege más dolognak egész lényegébe megy át, az átlényegülés szót helyesen és bölcsen találták ki őseink.
XLI. Az átlényegülésnek és a helynek módját, hol Krisztus e szentségben van, kíváncsian kutatni nem kell.
Azonban, a mit a szent atyák igen gyakran ismételtek, figyelmeztetni kell a híveket, hogy kíváncsian ne kutassuk, mikép történhetik ama változás: mert sem fel nem foghatjuk, sem a természet változásaiban vagy magában a dolgok teremtésében
