foglalja, a melyekről hinnünk kell, hogy mind jelen vannak a szentségben. Minthogy ugyanis a mennyben az egész emberség egy személyben és alanyban egyesülve van az istenséggel, nem szabad azt gondolni, hogy a test, mely a szentségben jelen van, ugyanazon istenségtől el van választva.
XXXII. A vér, lélek és istenség nem akkép vannak az oltáriszentségben, mint Krisztus teste.
Azonban erre nézve jegyezzék meg a lelkipásztorok, hogy mindezek nem ugyanazon módon vagy erő által foglaltatnak e szentségben. Mert vannak, a mikről azt mondjuk, hogy az átváltoztatás ereje és hatása által vannak jelen e szentségben; mintegy ugyanis ama szavak mindazt létesítik, a mit jelentenek, az egyházi irók azt mondották, hogy a szentségben a szentségerejéből van az, a mit a szavak alakja kifejez; tanították tehát, hogy ha megtörténnék, hogy ha e, szentségben valami is egészen el volna különíthető a többi dolgoktól, akkor csak az lenne a szentségben, a mit az alak kifejezne, a többi nem. Mások pedig a szentségben foglaltatnak, mivel össze vannak kapcsolva azon dolgokkal, melyeket az alak kifejez; mert, minthogy az alak: „Ez az én testem”, mely a kenyér átváltoztatására használtaik, az Ur testét jelenti, maga Krisztus Urunk teste a szentség ereje által leend az oltáriszentségben. De mivel a testtel a vér, lélek és istenség össze van kapcsolva: ez is mind meglesz a szentségben, nem ugyan az átváltoztatás ereje _által, hanem mint olyanok, mik a testtel egyesülve vannak. Es ezekről azt mondjuk, hogy ez összekötöttség erejénél fogva vannak jelen a szentségben (ex concomitantia): amiből nyilván kitűnik, hogy az egész Krisztus a szentségben van. Mert ha két tárgy egymással valóság szerint összekötve van, a Ind az egyik van, szükségkép ott kell lennie a másiknak is. Következik tehát, hogy a Krisztus egészen jelen van mind a kenyérnek, mind a bornak színe alatt oly módon, hogy valamint a kenyér színében nemcsak a test, hanem a vér is és igy Krisztus egészen valóságosan jelen van: úgy viszont a bor színe nemcsak a vért, hanem a testet is és igy Krisztust éppen valóságosan magában foglalja.
XXXIII. Miért történik az oltáriszentségben kettős átváltoztatás?
De, ámbár ezeknek igazságáról minden hívőnek bizonyosnak
