a szeretetben állanak: azután az apostol megerősítette, hogy „a szeretet a parancsolatnak végczélja és a törvénynek teljesítése”:[1] kétséget nem szenved, mikép teljes buzgalommal leginkább arra kell törekedni, hogy a hívők Isten hozzánk való határtalan jóságának szeretettre buzduljanak és mennyei hévvel ama legfőbb és legtökéletesebb jóhoz vonzódjanak, kihez ragaszkodni, hogy állandó és igazi boldogság, az fogja igazán érezni, a ki a prófétával elmondhatja: „mert mim vagyon az égben és te kívüled mit akartam a földön?”[2] Ez ugyanis ama „jeles ut”, melyet ugyanazon apostol jelelt ki,[3] midőn egész tanítása- és oktatásának czélját a szeretetre irányozta, „mely soha meg nem fogyatkozik”. Mert akár az adatik elő, a mit hinni, akár a mit reményleni vagy cselekedni kell, úgy ajánlandó mindebben az Urunk iránti szeretet, hogy mindenki belássa, hogy a tökéletes keresztény erény minden müvei egyedül a szeretetből erednek és nem más czélra, mint a szeretetve irányzandók.
XI. Nem elegendő a lelkipásztoroknak a tanításban ama kettős czélra figyelniük, hanem mindenkinek felfogásához is kell alkalmaskodniok.
Minthogy pedig bármely tárgy előadásában az előadás módjától igen sok függ, bizonyára ez a keresztény nép oktatásában is igen nagy fontosságú, Figyelembe veendők ugyanis a hallgatók kora, észtehetsége, erkölcsi állapota, hogy a ki a tanítói tisztet teljesíti, „mindenkinek mindene legyen, hogy mindenkit az Üdvözitőnek megnyerjen”[4] és magát hű szolgának sáfárnak bizonyíthassa,[5] mint jó és hü szolga méltó legyen az Úrtól sokak fölé helyeztetni.[6] Ne is vélje, mintha gondjára csak egyforma emberek volnának bízva, hogy bizonyos előirt és meghatározott tanrendszer szerint oktathat és az igaz jámborságra egyformán vezethet mindenkit: hanem miután némelyek mintegy most született csecsemők,[7] mások Krisztusban növekedni kezdenek és ismét mások úgy szólva már érett kort értek el: arra kell szorgalmasan ügyelnie,[8] kiknek való tej és kiknek keményebb eledel,[9] s mindegyiknek a hittudomány azon eledele
