megigazítván és Isten fiaivá lévén, az örök üdvnek is örökösivé leszünk. Mert mint írva van:[1] „Ki hiszen és megkeresztelkedik, az üdvözöl” és hogy az egyház[2] „a viz fürdőjében tisztult meg az élet igéje által” az apostol bizonyítja. A kegyelem pedig, a mint ezt a trienti zsinat[3] egyházi átok büntetésének terhe, alatt hinnünk rendelte, nemcsak az, mely által a bűnök megbocsátása történik; hanem a lélekben maradó isteni minőség és mintegy bizonyos fény és világosság, mely lelkeink minden mocskát lemossa s magokat a lelkeket szebbekké s fenségesebbekké teszi. Világosan következik ez a szentirásból, midőn a kegyelmet kiöntetni mondja s a Szentlélek zálogának szokta nevezni.
L. Az isteni kegyelemhez, mely a keresztség által belénk öntetik, adatnak, mint követői, az erények.
Ehhez adatik legfényesebb kísérete mindazon erényeknek, melyek a lélekbe a kegyelemmel felsőbb módon öntetnek. Miért is midőn az apostol[4] Titusnak mondja: „üdvözített minket az ujonan születésnek fürdője s a Szentlélekkel származó megújítás által, kit kiönte ránk, bőségesen a Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által” sz. Ágoston ama szavakat:[5] „bőségesen kiönte” megmagyarázván igy szól: „a bűnök bocsánatára t. i. és az erények bőségére.”
LI. A keresztség által Krisztussal egy testté leszünk.
Azután a keresztség által Krisztussal, a fővel, mintegy tagjai össze is köttetünk és kapcsoltatunk. Valamint tehát a főből ered az erő, mely által a test egyes részei életműködéseik pontos teljesítésére indíttatnak: úgy ömlik Krisztus Jézus teljéből mindazokra, kik megigazulnak, isteni erő és kegyelem, mely minket a keresztény jámborság minden kötelmeire alkalmatosakká tesz.
LII. Honnan van az, hogy azok, a kik a, keresztségben annyi erénynyel ajándékoztattak meg, oly késedelmesek a jámborság gyakorlásában ?
Ne is csodálja senki, ha mi, ámbár az erények oly nagy
