szerint is:[1] „A megkeresztelt kisdedekben a kívánság vétkessége eltöröltetik, a küzdelemre fönhagyatik”. És ugyanaz bizonyítja másutt:[2] „A kívánság vétkessége megszűnik a keresztségben, de a gyarlóság fönnmarad”. A rossz kívánság ugyanis, mely a bűntől van, nem más, mint a léleknek az észszel, természeténél fogva ellenkező vágyakodása, mely gerjedelem azonban, ha az akarat beleegyezésével vagy hanyagságával nincs egybekötve, a bűn valódi természetétől igen távol van. És midőn sz. Pál mondja:[3] „A rosz kívánságot nem ismerém, hacsak a törvény nem mondaná: Bűnre ne kívánjad”, eme szavai alatt nem magát a kívánságot, hanem az akarat romlottságát akarta értetni. Ugyanezen tant előadja sz. Gergely is, így írván:[4] „Ha vannak, kik azt mondják, hogy a bűnök a keresztségben csak fölületesen bocsáttatnak meg: van-e hitetlenebb e tanitmánynál? hisz a hit szentsége által a lélek a vétkektől gyökerestül megtisztítva, egyedül Istenhez ragaszkodik”. S ennek bebizonyítására Üdvözítőnk bizonyítékával él, ki sz. Jánosnál imigyen szól:[5] „Ki megmosatott, nincs szüksége, kivéve, hogy lábait mossa meg, hanem az egészen tiszta”.
XLIII. Ismételt bizonyítása annak, hogy a keresztség által minden bűn eltöröltetik.
Ha valaki e dolognak világos hasonlatát s előképét akarja szemlélni, állítsa maga elé a sziriai bélpoklos Naamannak[6] történetét, a ki, miután Jordán vizében hétszer megfürdött, az írás bizonyosa szerint úgy kitisztult a bélpoklosságból, hogy teste gyermeki testnek látszott. Azért a keresztség tulajdonképeni hatása minden bűn megbocsátásában áll, akár származás, akár magunk vétsége által háramlóit is az reánk; és hogy ezért rendelte azt Urunk s Üdvözítőnk, az apostolok fejedelme, hogy egyéb bizonyítékokat elhallgassunk, legvilágosabb szavakkal fejezte ki, midőn azt mondta:[7] „Tartsatok bünbánatot és keresztelkedjék meg kiki közéletek Jézus Krisztus nevében a bűnök bocsánatára”.
