munkássága és hivatala; mert Írva vagyon: „Hogyan fognak hallani tanító nélkül? Hogyan tanítanak pedig, hacsak nem küldetnek?”[1] És valóban a világ kezdete óta soha sem hagyta el övéit a felette kegyes és jóságos Isten, hanem „sok rendben és sokféleképen szólott az atyákhoz a próféták által”,[2] és az idők körülményei szerint megmutatta nekik az egyenes és biztos utat az örök boldogságra.
III. Krisztus a világra jött tanítani a hitet, melyet azután az apostolok és utódaik terjesztettek.
Minthogy azonban Isten előre kijelentette, hogy elküldi „az igazság mesterét”[3] világosságul a pogányoknak, hogy üdve a föld végső határáig érjen, e napokban Fia által[4] szólott hozzánk és az égből a magasztos dicsőségből hangzó szózat által megparancsolá, hogy mindenki „Őt hallgassa és parancsolatainak engedelmeskedjék”.[5] Azután pedig az Isten fia „adott némelyeket ugyan apostolokul, némelyeket pedig prófétákul, másokat pásztorokul és tanítókul, a kik az élet igéjét hirdessék”,[6] — hogy ne legyünk többé habozó kisdedek s ne hajtassunk ide s tova a tudomány minden szelétől, hanem a hit szilárd alapjához ragaszkodva, együtt épüljünk Isten lakhelyévé a Szentlélekben.[7]
IV. Hogyan kell az egyházi pásztorok szavait fogadni.
És hogy valaki Isten igéjét[8] az egyházi szolgáktól ne emberek szavaiként, hanem, amint bizonyosan az, Krisztus igéjeként fogadja: maga Üdvözítőnk oly nagy tekintélyt adott az ő tanítói tisztöknek, hogy azt monda: „A ki titeket hallgat, engem hallgat és a ki titeket megvet, engem vet meg”;[9] és azt akarta, hogy ezt ne csak azokról értsük, a kikhez közvetlenül beszélt, hanem mindazokról is, kik a tanítói hivatalban törvényes utódokként követik őket, kiknek megígérte, hogy velök leend a világ végéig.[10]
