XXI. Mikor lett a keresztség törvénye az emberekre nézve kötelező?
De a másik időpontot illetőleg, tudniillik mikor hozatott a keresztség fölvételéről szóló törvény, erre nézve sem lehet kételynek helye. Mert a szent irók megegyeznek abban, hogy azon időtől fogva, midőn az Ur, föltámadása után az apostoloknak megparancsolta:[1] „Elmenvén tanítsatok minden nemzeteket, megkeresztelvén őket az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében”, lett minden emberre nézve, kik az örök életet elnyerni akarják, a keresztségről szóló törvény kötelező. Kitűnik ez az apostolok fejének tanúbizonyságából, midőn mondja:[2] „Ujonan szült minket élő reménységre a Jézus Krisztusnak halottaiból való föltámadása által” ; valamint Pálnak ama helyéből is, hol az egyházról szól:[3] „Önmagát adta érette; hogy, azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az élet igéje által”; mert mindkettő a keresztség kötelező erejét azon időre látszik visszavinni, mely Urunk halálát követte, úgy hogy épen nem kételkedhetünk, hogy az Üdvözítőnek ama szavai is:[4] „Ha ki ujonan nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be menynyek országába”, ugyanazon időre vonatkoztak, mely a szenvedés után vala bekövetkezendő.
XXII. Mily tiszteletben kell tartani a keresztség szentségét?
Ha a lelkipásztor ezeket pontosan előadja, a hívek e szentség legnagyobb méltóságát bizonyosan megismerik és legbensőbb lelki áhítattal tisztelik; főkép, ha meggondolják, hogy ama kiváló és dús adományok, melyek Krisztus megkereszteltetésekor csodajelek által nyilváníttattak, mindenkinek, mikor megkereszteltetik, a Szentlélek legbensőbb ereje által adatnak és osztogattatnak. Mert ha a mi szemeink is, miként Elizeus szolgájával[5] történt, megnyi Inának, úgy hogy a meny nyeleket szemlélhetnék; alig gondolhatni oly tompa elméjűt, kit a keresztség isteni titkai a legnagyobb bámulatra ne ragadnának: miért ne hinnék tehát ugyanennek bekövetkezését, ha a lelkipásztorok e szentség kincseit úgy fejtik ki, hogy a hívek azokat
