által azután a hit igazságának hirdetése és Krisztus dicsőségéért való veszélyek elviselésére serényebbek és bátrabbakká lettek, akkor[1] „lön hirtelen az égből mintegy sebesen jövő szélnek zúgása és elosztott nyelvek jelenének meg nekik mint a tüzláng?” Ebből érthető volt, hogy a bérmálás szentsége nekünk ugyanazon lelket és ugyanazon erőket adja, melyekkel a test-, világ és ördögnek, tudniillik a mi örökös ellenségeinknek bátran ellen mondhatunk és ellen állhatunk. És ezen csodák, valahányszor az apostolok e szentségeket kiszolgáltatták, az egyház első korában egy ideig láthatók voltak, mig a hit erősbülése és megszilárdulása után megszűntek.
XXIII. Mennyivel nagyobb az uj szövetségi szentségek fensége, mint az ó szövetségieké?
Azokból tehát, miket a szentségeknek első hatásáról, tudniillik a megszentelő kegyelemről előadtunk, az is kitetszik, hogy az uj szövetségi szentségeknek hatása fenségesebb és jelesebb, mint hajdan az ó törvény szentségeié volt, melyek, mivel erőtlen[2] és tehetetlen elemek voltak, a fertőzötteket[3] a test s nem a lélek megtisztulására szentelték meg. Azért csak jelképeiül rendeltettek ama dolgoknak, melyeket a mi szentségeink munkálnak. Ellenben az uj törvény szentségei, melyek Krisztus oldalából áradnak, „ki[4] a Szentlélek által önmagát szeplőtelenül Istennek feláldozta, megtisztítják lelkiismeretünket a holt cselekvényektől az élő Istennek szolgálatára” és igy Krisztus vérének ereje által megszerzik ama kegyelmet, melyet jelentenek. Azért ha ezeket az ó törvény szentségeivel összehasonlítjuk, nemcsak nagyobb hatásunknak, hanem bővebb hasznunknak és szentségre fenségesebbeknek is találjuk.
XXIV. Mely szentségek nyomnak lelkünkbe jelleget és mi a jelleg?
A szentségeknek másik, nem ugyan mindannyival közös, hanem csak hárommal, a keresztség, bérmálás s az egyházirendnek tulajdon hatása a jelleg, melyet lelkünkbe nyomnak. Mert
