mely Ábrahámnak, a minden hívők atyjának meghagyatott, így ir a Rómaiakhoz[1] „És a körülmetélés jelét vette, mint pecsétjét a hit igazságának.” Es egy más helyből, midőn állítja,[2] hogy mi mindnyájan, „kik megkereszteltettünk Krisztus Jézusban, az ő halálában kereszteltettünk meg,” láthatni, hogy a keresztség ezt jelenti t. i. hogy, mint ugyanazon apostol mondja:[3] „Eltemettettünk vele együtt a keresztség által a halálba.” Nem is csekély baszna lesz annak, ha a hivő nép megérti, hogy a szentségek a jelekhez tartoznak; mert igy könnyebben meggyőződik, hogy az, a mit jelentenek, magokban foglalnak és munkálnak, szent és fenséges és megismervén azok szent voltát, annál inkább fog az Isten hozzánk való jóságának tiszteletére és imádására buzdulni.
Hányfélék a jelek?
Ezután meg kell magyarázni e szavakat „szent dolognak,” melyek az értelmezésnek második részét teszik. Hogy ez jól sikerüljön, kissé részletesebben kell előadnunk azokat, miket sz. Ágoston a jelek különféleségéről elmésen és tüzetesen tárgyalt. Némely jelek ugyanis természetieknek mondatnak, melyek önmagokon kívül más dolognak ismeretét (mi, mint fennebb bizonyítottuk, minden jellel közös) keltik föl bennünk, például a füst, melyből azonnal tűzre következtetünk. És e jelet azért kell természetinek neveznünk, mivel a füst nem akaratunk szerint jelenti a tüzet, hanem a dolog természetéből következik, hogy ha valaki csak füstöt lát, egyszersmind a lappangó tűznek természete és ereje is eszébe jut és reá gondol. Más jelek pedig nem természetiek, hanem olyanok, melyeket az emberek határoztak meg és találtak ki, hogy egymás közt beszélhessenek és érzelmeiket másoknak kifejezhessék és viszont mások nézetét és szándékait megérthessék. Hogy mily különbözők és sokfélék ezek, az onnan tűnik ki, mivel némelyek a szemek, igen sok a fülek és mások egyéb érzékek körébe tartoznak. Mert midőn valakinek intünk és például zászló-fölemeléssel valamit tudtul adunk: eléggé bizonyos, hogy ama jeladás csak a szemekre hat, valamint a kürtök, sípok és hárfák zengése, melyeket nemcsak gyönyörködtetésre, hanem többnyire jeladásra használunk, a fülek ítélete
