szavakkal, de ugyanazon értelemben kifejezik: „A szentség látható jele a mi megigazulásunkra rendelt láthatatlan kegyelemnek”.
IV. Az érzékeli alá eső dolgok felosztása, és mit kell a „jel” szó alatt érteni.
Hogy ezen értelmezés annál világosabb legyen, a lelkészek kötelessége annak egyes részeit megmagyarázni és különösen előadni, hogy az érzékeink alá eső összes dolgoknak két neme van. Némelyeket azért találták fel, hogy valamit jelentsenek velük; mások nem más dolog jelentése, hanem önmagok miatt használtattak s ezekhez számíthatunk majd minden dolgot, mely a természetben létezik. Az első nemhez a dolgok nevei, az írás, zászlók, képek, kürtök és sok más effélék tartoznak. Mert ha a szavaktól azok jelentését elveszed, megszűnt az ok, mely miatt a szavakat használtuk. Ezeket nevezzük tulajdonképeni értelemben jeleknek. Mert szent Ágoston[1] azt mondja jelnek, mi a dolgon kívül, melyet érzékeink elé állít, azt is eszközli, hogy abból más dolog ismeretét nyerjük; mint a nyomból, melyet a földön látunk, könnyen következtetünk az átmenőre, kinek nyomai meglátszanak.
V. Hogyan kell a szentségeket a jelek közé számítani?
Az előadottakból világos, hogy a szentség a dolgok azon neméhez tartozik, melyek azért vannak rendelve, hogy valamit jelentsenek; mivel jelképben és hasonlatban azt jelenti nekünk, a mit Isten lelkeinkben érzékeink által meg nem fogható erejével munkál. A keresztség ugyanis, hogy a mondottakat példában tegyük szemlélhetőkké, jelenti, hogy midőn meghatározott és ünnepélyes szavak kimondása mellett külsőleg vízzel leöntetünk, bensőleg a Szentlélek ereje a vétek minden szennyét és undokságát eltörli és lelkünket a mennyei megigazulás felséges ajándékával gazdagítja és ékesíti; a testnek ama leöntése, mint alább annak helyén megmagyarázzuk, egyszersmind eszközli is azt a lélekben, a mit jelent. De a szentirásból is világosan kitetszik, hogy a szentséget a jelek közé kell számítani. Mert az apostol a körülmetélésről, az ó szövetség szertartásáról (szentségéről),
- ↑ A ker. tan. 2, 1.
