adománynál fogva az isteni lényeg részeseivé lévén, valódi és teljes boldogságot élveznek; melyet nekünk is hinnünk kell, mint azt az Atyák hitvallása meghatározza, hogy mi azt Isten jóságából csalhatlanul reméljük; azt mondja ugyanis: „Várom a holtak föltámadását és a jövő örök életet”.
IX. Hasonlatban fejezzük ki, hogy a boldogságban az ember az Istennel mikép egyesül.
Valóban isteniek ezek és sem szóval ki nem fejezhetők, sem gondolattal fel nem foghatók. Azonban e boldogságnak némi képét láthatjuk azokban is, a mik érzékeink alá esnek. Mert valamint a vas tűzbe vettetvén izzó lesz és habár lényege nem változik, mégis valami másnak, tudniillik tűznek, látszik: szintúgy azok is, kik ama mennyei dicsőség részeseivé lettek, Isten szeretetétől lángolván úgy lesznek áthatva, hogy, habár nem szűnnek meg azok lenni, a mik, mégis azt mondhatjuk, hogy sokkal inkább fognak különbözni azoktól, kik ez életben vannak, mint az izzó vas attól, mely a tűz hevétől áthatva nincsen. Ha tehát a dolgot röviden egybefoglaljuk: ama legfőbb és tökéletes boldogságot, melyet lényegesnek nevezünk, Isten bírásában kell helyeznünk. Mert mi hiányozhatik a tökéletes boldogságból annak, ki a legjobb és legtökéletesb Istent bírja?
X. Melyek ama mellékes jók, melyekkel a boldogok bővelkedni fognak?
Ahhoz azonban még némely, minden boldogulttal közös ékességek is fognak járulni, melyek, minthogy az emberi ész előtt kevésbé ismeretlenek, kedélyünket hathasóbban is indítják s buzdítják. Ilyenek azok, melyekről az apostol szól a Rómaiakhoz írván:[1] „Dicsőség pedig és tisztesség és béke minden jót cselekvőnek; mert dicsőséget csakugyan élvezni fognak a boldogok s pedig nem csupán azt, melyről azt állítottuk, hogy lényeges vagy annak természetével leginkább egybekapcsolt boldogság: hanem azt is, mely azon tiszta és világos tudásban áll, melylyel mindegyik a másiknak kitűnő és jeles méltóságáról fog bírni. Továbbá mily nagy lesz azon tisztelet, melyet nekik Isten
- ↑ Rom. 2, 10.
