XII. Mily haszna van a hívekre a feltámadás ily nagy titkainak.
Hogy pedig a hívek tudják, mily hasznot húzhatunk ennyi és ily nagy titkok ismeretéből: először is ki kell jelentenünk, hogy istennek legnagyobb hálaadással tartoznak, ki elrejtette ezeket a bölcsek elől[1] és kinyilatkoztatta a kisdedeknek. Mert hány jeles bölcseségü vagy kitűnő tudományit férfin volt egészen vak ezen oly annyira bizonyos igazságra nézve. Mivel tehát azokat nekünk, kik azok megértésére el nem juthatánk, kinyilatkoztatta, illő, hogy az ő legfőbb jóságát és kegyét örök dicsérettel magasztaljuk. Továbbá ez ágazat fölötti elmélkedés azon nagy haszonnal is jár, hogy tudniillik azoknak halálakor, kiket hozzánk rokonság vagy barátság fűz, mind másokat, mind minmagunkat könnyen vigasztalandjuk. Tudjuk, hogy az apostol is élt a vigasztalás e nemével, midőn a Tesszalonikaiakhoz[2] az alvókról írt. Sőt minden egyéb nyomor és sanyaruságunkban is a leendő föltámadásnak meggondolása fájdalmunk legnagyobb enyhülését fogja szerezni, miként sz. Job[3] példájából tanuljuk, ki szomorodott és busongó szivét egyedül azon reménynyel vigasztalta, hogy egykor a föltámadáskor meg fogja látni Urát Istenét. Azonkívül ez által lehet a híveket leghathatósabban buzdítani, hogy a legnagyobb buzgósággal törekedjenek jámbor, feddhetlen és minden bünmocsoktól teljesen tiszta életet élni. Mert ha meggondolják, hogy ama nagy gazdagság, mely a föltámadást követni fogja, nekik készíttetett: könnyen fognak az erény és jámborság gyakorlatára buzdulni. Viszont a szív gerjedelmeinek elfojtására és az embereknek a gonosztól elvonására mi sem bírhat nagyobb erővel, mint ha gyakrabban arra intjük őket, mily bajok s kínok várnak a gonoszokra, „kik amaz utolsó napon az ítélet föltámadására fognak eljönni”.[4]
