Ezen a társaság a szentek egyességében áll, a melyről ezen ágazatban szó van. Vajha az egyházak elöljárói annak fejtegetésében Pál és más apostolok buzgalmát utánoznák! Mert ez nemcsak némi értelmezése a fennebbi ágazatnak és a leggyümölcsözőbb tan, hanem kimondja azt is, mikép kell használni a titkokat, melyek a hitvallásban foglaltatnak. Mért mindent azért kell megvizsgálni és megtanulni, hogy a szentek ezen nagy és boldog társaságába felvétessünk és felvétetve a legállhatatosabban megmaradjunk,[1] „örömmel hátát adván az Atya Istennek, ki minket a szentek osztályrészére méltatott a világosságban”.
XXII. Ezen résznek és annak megmagyarázása, miben áll a szentek egyessége.
A híveket tehát mindenekelőtt arra kell oktatni, hogy ezen ágazat mintegy némi megmagyarázása annak, a mi az egy, szent, közönséges egyházról előre bocsáttatott. Mert a Léleknek, ki azt igazgatja, egysége eszközli, hogy mindaz, a mi arra ruháztatott, közös. Ugyanis minden szentség gyümölcse az összes híveket illeti; a mely szentségek, mint szent kötelékek által Krisztussal összeköttetnek és csatoltatnak és pedig kiváltképen a keresztség által, melyen mint ajtón át az egyházba lépünk. Hogy pedig a szentek ezen egyessége alatt a szentségek közösségét kell érteni, az Atyák ezen szavakkal fejezik ki a hitvallásban: „Vallok egy keresztségét”. A keresztséget aztán mindenekelőtt az oltáriszentség és azután a többi szentség követi; mert jóllehet ezen név mindenik szentségre illik, minthogy Istennel kapcsolnak bennünket össze és abban részesítenek, kinek kegyelmét veszszük: mégis leginkább az oltáriszentségnek sajátja, mely ezen közösséget létesíti.
XXIII. Az egyházban az érdemek közösek.
De más közösség is van az egyházban. Mert mindaz, a mit az egyes ember jámborul és szentül cselekszik, a többit is illeti és hogy hasznukra legyen, a szeretet eszközli, mely nem keresi a magáét.[2] Ezt bizonyítja sz. Ambrus tanúsága, ki a zsoltár ama helyét értelmezvén:[3] „Társa vagyok én minden
