habár sokban hibáznak, vagy nem teljesitik azokat, a miket ígértek; valamint azok is, a kik valamely művészetet űznek, ha a művészet szabályait meg nem tartják is, mégis művészeknek neveztetnek. Azért szent Pál[1] „megszentelteknek és szenteknek" nevezi a Korintusiakat, kik közt bizonyosan voltak némelyek, kiket mint testieket és pedig erősebb kifejezésekkel is, élesen megró. Szentnek kell mondani azért is, mert mint test szent fejével, Krisztus Urunkkal, minden szentség forrásával van összekötve, a kitől a Szentlélek kegyelmei és az isteni jóság kincsei szétáradnak. Sz. Ágoston,[2] a látnok ama szavait értelmezvén: „Őrizd az én lelkemet, mert szent vagyok", igen jól mondja: „Bátran merje Krisztus teste is, merje azon egy ember is, aki a föld határaitól kiált, az ő fejével és az ő feje alatt mondani: szent vagyok; mert a szentségnek kegyelmét nyerte, a keresztségnek és a bűnök megbocsátásának kegyelmét". És kevéssel utóbb : „Ha minden keresztény és a Krisztusban megkeresztelt hívek őt felöltötték, mint az apostol mondja:[3] „A kik Krisztusban vagytok megkeresztelve, mindnyájan Krisztusba öltöztetek"; ha tagjaivá lettek az ő testének és mondják, hogy ők nem szentek: igazságtalanságot követnek el maga a fő ellen, kinek tagjai szentek". Ide járul még, hogy egyedül az egyház bírja a törvényes isteni tiszteletet az áldozatban és a szentségek üdvös használatát, melyek, mint az isteni kegyelem hathatós eszközei által Isten az igazi szentséget eszközli, úgy, hogy a ki igazán szent, ezen egyházon kívül nem lehet. Ebből világos tehát, hogy az egyház szent és pedig szent, mert teste Krisztusnak, ki azt megszenteli s vérével megmossa.
XIV. Miként közönséges Krisztus egyháza?
Az egyház harmadik tulajdonsága az, hogy katholikus, azaz közönségesnek neveztetik: mely elnevezés helyesen adatott neki, mert mint sz. Ágoston bizonyítja:[4] „Napkelettől elterjed napnyugatig az egy hit fényében". Mert az egyház nem úgy, – mint az emberi társaságok, vagy az eretnekek gyülekezetei, – csak egy ország határaira vagy az emberek egy nemére van szorítva; hanem minden embert, legyen az barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, férfi vagy nő, szeretettel ölel keblére. Azért
