hitelre talál, a homályban az igazságtól nehezen levén megkülönböztethető. Tudták ugyanis, hogy azelőtt is voltak és ezután is lesznek, kik a juhokat csábítgatják és a bölcsesség és tudomány dúsabb legelőivel kecsegtetik, a kikhez számosán seregeinek, mivel a lopott vizek édesebbek s a titkon adott kenyér kedvesebb.[1] Nehogy tehát az egyház elcsábbittatva olyanok nyomdokin bolyongjon, kik maguk is tévelyegnek, az igazságban megállapodásra nem jöhetvén, mindig tanulván[2] és az igazság ismeretére soha el nem jutván: azért a r. Kátéban csak azokat akarták világosan és érthetően kifejtve a keresztény nép elé adni, melyek az üdvösségre szükségesek és igen hasznosak.
De ezen, nem kis fáradsággal és szorgalommal összeállított, közmegegyezéssel helybenhagyott, és legnagyobb dicsérettel fogadóit könyvet a lelkipásztorok kezeiből majd egészen kivette az újdonság szeretete, más és más kátét hozván létre, melyek a rómaival össze sem hasonlíthatók, a miből két rossz származott; az első az, hogy majdnem megszűnt a tanítás egyformaságának összhangja, és a tudatlanokra nézve a botránynak egy neme idéztetett elő, úgy hogy azok már többé nem látszottak önmagok előtt egy nyelvüeknek, egyféle beszédüeknek;[3] a másik pedig, hogy a katholikus igazság előadásának több és különféle egyenetlen módjaiból versengések, ezekből pedig, minthogy az egyik Apolló, másik Péter, ismét más Pál követőjének mondogatta magát, a kedélyek meghasonlása és nagy egyenetlenségek származtak, mely szomorú villongásoknál Isten dicsőségének kisebbítésére semmi veszélyesb, a gyümölcsök megsemmisitésére,
