ványhoz hasonló anyagból készült, fényesre volt kicsiszolva; a belé helyezett hosszú szára pedig szép, ragyogó szinű tollak- kal földíszítve.
A törzsfőnök, meggyújtás előtt, a béke-pipát, mindkét kezébe fogva, magasra a Nap felé emelte föl; majd meggyújtva azt, az első szippantás füstjót ugyancsak oda fújta, ezután átnyújtá az idegenek vezetőjének, hogy ő is szívja.
Ilyen vala a békekötés szertartásos módja.
Nem kevésbbé érdekes látvány volt a béke-pipa táncz.
Ezt ünnepélyek és más nevezetesebb alkalmakkor járták ; p. o. békekötés, vagy háborúba menetel előtt.
A táncz megkezdése előtt, megjelent a különböző festékkel bemázolt arczú és madártollakkal fölczifrázott fejü har- czosok között, a törzsfőnök a béke-pipával.
E tánczoknak a nők is részesei voltak; a dobok pör- gése, kavicsokkal megtöltött száraz tökhéjak csörömpölése, volt az ének zenei kísérete.
A körben álló nép közepén, az ének megkezdése után a fonók a béke-pipát meggyújtva, mindkét kezével magasra a Nap felé emelte; azután a földre helyezé és a négy égtáj felé egy-egy füstfölleget fújt.
Majd egy emelkedettebb helyre vivé; melyet az egész nép körülvett és éktelen lárma, vadordítozás és a dobok pörgése, a fegyvereknek egymáshoz való verése közepette ugráltak, míg csak erejök engedte.
Marquette elbeszélése szerint az indiánok a béke-pipát szentnek tartják; annak birtokosát megsérteni nem szabad. Kérő vagy hálaadó áldozataiknak oltára ez; ha verőfényes időt, vagy esőt kérnek: áldozatukat a béke-pipa által mutatják be a Napban trónoló Nagy-Szellemnek.
A béke-pipa oly varázs erejü talizmán, melynek láttára a legvadabb indián is megszelídül; oly útlevél, melynek elő- mutatóját mindenütt szívesen látott vendég gyanánt fogadják.
Az indián szeretetének és tiszteletének legőszintébb bizonyítéka az, ha az idegennek béke-pipát ad ajándékba, mely őt utazásaiban megóvja minden baj és szerencsétlenségtől.
c) A Hudson öböl és az Ejsz.-tenger partvidéke.
A franczia gyarmatok Canadában mindegyre nagyobb területet öleltek föl. A nyers terményeknek, kivált a
