Végül még megemlítem — Don Antonio de Ulloa elbeszélése nyomán — hogy Peru fővárosában, Limában, a hol a nők ép úgy, mint bárhol a világon: igen hiúk és sokat adnak fogaik szép fehérségére és azt a legnagyobb gonddal ápolják is.
A nálunk divatos s gyakran ártalmas fogpor helyett ők dohányt használnak; még pedig oly formán, hogy a dohánylevélből kis tekercset készítenek, a melyet a pitta-nevü növény fehér rostjaival beburkolnak és ezzel dörzsölik meg fogaikat fogkefe helyett.
Ezen tekercs neve: limpion, azaz tisztító.
Amerika! mily varázserejű szó; neved hallatára megdobban a szédelgők, iparlovagok és kincsszomjazók szíve, sebesebben lüktet a vér ereikben.
Neved említése fölvillanyozza őket; mentő deszkát nyújt az élet tengere hajótöröttjeinek!
Kiszakítja az apát, testvért a család kötelékéből, hogy vakon rohanjanak ölelő karjaid közé és ott vergődjenek addig, míg ábrándjukból a keserű való ki nem józanítja őket.
Az a földhöz tapadt nép összekuporgatja fáradtságos munkával szerzett filléreit, éhezik, tűr, nyomorog, csakhogy szíve forró vágyát elérhesse, Amerikát láthassa!
Én sem tudok tőled még megválni; de engem nem a dollárjaid után való sovárgás tart vissza, hanem a tudás kielégítésének a hatalma vonz ellenállhatatlan erővel.
A ki a kitűzött czél elérése előtt a félúton megáll vagy meghátrál: az vagy gyáva, vagy nem volt komoly szándéka; a föladat sikeres megoldása.
El tehát Éjsz.-Amerikába!
IV. Éj sz.-Amerikában.
Válaszszuk a tengeri útat; így könnyebben czélt érünk, mert a fölfödözések korát tekintve, úgyszólván egymást kergetik a hajók ismeretlen tájak felé; 1512. évben a spanyol eredetű Jüan Ponce de Leon, a kit Kolumbus második útjában magával vitt, a Ny.-indiai szigetekről éjszak felé vitorlázott: hajóját a tovább haladásban a tengerbe messzire benyúló félsziget akasztá meg.
E félsziget Florida volt.
