Nyavalya (Magyar mythologia)
| ← Fene | Magyar mythologia szerző: Ipolyi Arnold V. Nyavalya. | Guta → |
V. Nyavalya. Ide tartom mindjárt nyavalya szavunkat; véle alakított hasonló kifejezéseket birunk ismét: nyavalya hányja ki, nyavalya törje, gyötörje, rágja, nyavalya üsse meg, nyavalya verje, írtsa, pusztítsa. A nyavalya, v. (tájszót. a palócoknál) nyovolya is, hasonlón a fentebbi fenéhez, kettős, egy általánosb rosztulajdonság név, és ismét különös betegségi elnevezéskint jő elő. Az előbbi szótárainkb.: Kreszn. Molnár: miseria, aerumna, nyavalyás ― miser, aerumnosus, nyavalyaság ― miseria, calamitas, nyavalygó ― miserabilis languidus, el, meg reá nyavalyodik ― in calamitatem, statum aerumnosum redigitur. Ez értelemben használják szinte folytonosan iróink, p. Csereinél számtalanszor a sajnálkozás érzete kifejezésére: a nyavalyás!
mint ma p. „szegény!” — A második értelemben súlyos, különös betegségek jelentésére folytonos összetételekkel találjuk használva, így az: epilepsiara kitünőleg; Kreszn. Sándor: nyavalya töri ― morbo caduco corripitur, nyavalya törés ― morbus sacer, caducus, epilepsia; népünknél azonban közönségesen, mint Simai is u. o. használja: nehéz nyavalya, és ragadós nyavalya is, valamint a közszokásban morbus contagiosus, és rothasztó nyavalya scorbutus; a fenebbi, a népnél még rövidebben csupán: nehézség és Csereinél: nagy nyavalya. Az összetételek mutatják hogy az e tekintetben is csupán átvitt értelmű jelentéssel bir, bennök azonban ismét a nyavalyának tulajdonítatik a bizonyos cselekvés, mely valamint a betegség külső tüneménye, úgy amannak mintegy eszközlésére működésére vitetik vissza, így különösen az epilepsianál a megfelelő: törés, hányás, gyötrés, mint a fenénél a rákra nézve a rágás, evés, a jellemző külső jelenség. — A számos véle alakult kmdásokban majd az első, majd második értelme foroghat fen, s alattuk még nagyobbára némi személyesítés nyoma jelentkezik: megtanít a nyavalya, jaj az én nyavalyám, nyavalya belé, a nyavalya párosan jár, minden nyavalyának bokros az örvénye, nagy nyavalya a szerelem, könnyen felejti az ember más nyavalyáját, nyavalyád nincs bibét keressz E 5783—92. a közönséges nyavalyát könnyebb eltűrni. Kreszn.
Szavunk benső gyöki értelme mélyebb magyarázatot nem adván, és külső alakja is nyelvünkön eltérőnek mutatkozván, az már a szláv: ne vola ― nem kedv, kedvetlenség unlust, szóhoz tartatott. Jancsovics (szláv szót.) szerint az csakugyan a magyarorsz. szlávoknál ezen betegség, és különösen epilepsia értelemben, a hasonló szólásokban is, példaul: nevola ta meta ― nehézség hányjon, előjő; de mivel csak épen itt és így, a valamennyi egyéb kezemnél levő más cseh, lengyel szótároknak pedig egyikében sem találom ezen értelmét, ugy hiszem hogy az, magy. szlávjainkhoz hasonlón tért át, mint más e nemű: tátos, sárkány, boszorkány st. sajátságos mythosi fogalmaink; annálinkább miután egy ily mélyebb jelentésű szláv nevola számára, az ezekben mint láttuk dús szláv mythos sem nyújt erősséget, még a magyarban a szó és fogalom sokkal dúsabb, praegnansabb, s a mythosiba folyvást átjátszó, értelmekben jelentkezik, minek helye alig lehetne, ha a szó eredetije amott, s nem nálunk volna keresendő. Egyébkint eltérő kiejtései: nyavalya nyovolya mellett nyelvemlékeink nevolyát is irnak, a Margitleg. (Toldy példt. 1. 7): nevolyaságos személyek. — Véleményem szerint eredetie a megfelelőbb: nyávodik régibb ige formában lehetne, mi Kreszn. Szabó, Sándornál: nyavódik ― idem ac nyavalyodik, egészen elnyavódott az az elnyomorodott; innét későbbi, kitünő
személynévi alkalmazásában eltérő alakulta, de mely azontúl kizárólag használtatott; így látunk alakulva egy pár hason helynevet is, m: Nyavalyád f. Zaláb. Nyavalyás f. Hunyadb.