Csacsi rímek
szerző: Kosztolányi Dezső
Zsengék, töredékek, rímjátékok

Előhang, melyben a költő igazolja magát

Érdemem bár abban áll is,
hogy versemre a banális
rím csengőit aggatom,
lelkem mégse rút kanális,
melyben tört tál - sőt kanál is -
hevert szerte szabadon.

Képzelmem - sajnos - anális,
és ha más teret tanál is,
ezt kívánja kiadóm.
Igy éneklek én kanáris
hangon, melyet sok tanár is
földícsér majd egykoron.

E dal csípős, mint az ánis,
nem miként a régi, mámis,
agg költészet, mondhatom.
Hetyke, ifjú és infámis,
amilyen múzsám s nimfám is:
él itt mindegyik atom.

Bíboros, mint a kaláris!
Lángoló, minthogyha Páris
adta volna - - - - -

Háztartási alkalmazott halála

Megölte lassanként a szepszis
e dézsás, rocskás, bögrés, tepszis
cselédet.
De ezt kiáltja most a szkepszis
felétek:
Bezzeg, ha vitte volna Thepszis
kordélya, hát megmentik ezt is,
s feléled.

Harcias rikkanás a XX. században

Magyar! - ne félj, akárhogy is ugatnak,
hányj fittyet a gőgös, komisz nyugatnak,
hiszen úgyis a föld alá dugatnak.

Képviselőházi jelenet

Ordít
e kultúr
dúlt úr,
s fogat csikordít...

Polgári idill

Pislán
máléz a kislány.

Játék egy magyar író nevére

Tömörkény!
Van írásában némi vad,
tömör kény!
S úgy zeng szava, mint az az ágyú,
melyet töm Örkény!

Orvosi tanács

Hogy nyugodtan alhass,
üres legyen az alhas.

Karinthynak

Kétségbeestem -
nagy volt a bestem.

Cc

Miért a kokain?
Megvannak okaim.

Szerelem

Érted nyakam, erem is elmesem:
nem érti szív, nem érti elme sem,
hogy mint szeretlek, én szerelmesem.

Öreg, megindító magánhivatalnok a Lipót-körúton

Szomorú a baktatása.
A kezébe aktatáska.
Úgy megy, mint egy vak tatácska.

Comprendre c'est tout pardonner

Csodálkozol a kokainistán,
s nem érted?
Gondolkozzál az okain is tán -
s megérted!

Feddés

Erika!
nem úgy
verik a
cigányt!

Finomkodás

Ne mondd te: morfinista.
Mondd inkább franciásan,
mondd finoman:
morphinomane!

Szerelmes vers

Az életem elrongyolom,
olyan már mint egy rongy gyalom,
de még a föld is langy alom
csak hálj te vélem angyalom.

Koprománia

Nem kell énnékem jó dolog,
fogpor és semmi Odolok,
piszok, én néked hódolok.

Infantilizmus

Az életem
nem adom el.
Hiába csábít
Madame L.
Te kellesz nékem,
dadamell.

Kétségbeesett költő kiáltása

Nem látjátok a színpadot,
ti színvakok.
Nem kell tinektek költemény,
a szívetek az kőkemény.

De Gustibus non est disputandum...

Amit elérni sose bír csók:
eléri néha egy bibircsók.

Találós kérdés

Mi van a deszkába?
Eszkába.

Kétségbeesés

Kezem dühöngve tördelem:
ó förtelem, ó förtelem!

Ligeti nőszés

Te kedves,
te tetves,
rongyos kicsi angyal, a gyöpre
heveredek.
Szorítanak a kapcsok, az izzó
hevederek.
Öleld meg a régi, a régi
haveredet.

Vers

Könnyű erős -
ismerős -
hová tüntél
tündér?

Kancsal rím

Itt volt tegnap Devecseri,
jaj de nagyon bevacsorált.

Endresz

Támadnak népek és elülnek,
de, Hős, te akkor is leendsz,
vad óceánok megvívója,
Endresz.
Győztes szelek szárnyán lobogjon
a testeden a könnyű len-dresz,
s kiálts oda a csüggedőknek:
rend lesz.

Tréfák

Azt mondod, hogy elegáns,
de bókodnak fele gáncs.

        *

Átadta a telefont,
mit lombokkal telefont.

Ősz

Szeretem én az őszt önző
vággyal, minthogy oly ösztönző.

Háborús tréfa

Felszólítom amaz úri
embert, ki a ramazúri
alkalmával a mazúri
mocsaraktól elszaladt:
mivelhogy nem malícia,
hogy mostan már Galícia
táján jár a milícia,
írjon K. D. név alatt.

Idill

Almát eszünk ma, rá diót,
és hallgatjuk a rádiót.

Kiállás

Hégel: -
Az ember nem eszméktől ég el!

Iszákos és józan vitája

- Oly jó nekem az abszint,
az arcom tőle kap szint.
- Akarsz arcodon szebb szint?
Inkább vegyél be pepszint.

Poloskairtóknak!

        1

Démoni: Budapestre

Önnek mindig hiányzott,
Ha Ditrichstein nem ciányzott.

        2

Népiesch: vidékre

Lefesteni nehéz volna
Tiziánnak.
Azt a sok jót, mit köszöntök
ti ciánnak.
Mit tegyek hát? Megsugom egy
pici lánynak.

Kezdet - Auftakt

Mint egy bezárt
bazárt,
kit tönkretett
hazárd
gazdája...

Szerelmi vallomás

IKTELENÜL:
Eléd esek,
mert lábaid oly édesek.

IKESEN:
Eléd esem
Ó édesem.

        *

Brokát.
Mondd az okát.

        *

Míg itt mélázva ültök -
elfogy a sülttök.

     Koca-koca tarka
(Műveltebbeknek)

    "...Ha rózsám eljönne
    az ekét tartani."

Folytatás:

"Ha nem is oly művész
Rózsám, mint Tartini,
Szeretném ő vele
Az ekét tartani."

Másik:

"Érik a, érik a
Hisztérika
Nálamnál hűbb" stb.

Vonaton

- Itt semmi hely sincs, kalauz úr.
Nem lesz kibékülés?
- A folyosón tessék leülni.
Van ott egy fék-ülés".

Ujjgyakorlat

Emlékezet,
könnyektől ázott, rég eltűnt betűkön
egy ékezet.

        *

Emlékezet,
hajszolsz a múltba s ott mohó futásom
megfékezed.

        *

Emlékezet,
mit abbahagytam, a csókot, a munkát
elvégezed.

        *

Emlékezet,
jaj, megszakítom e fájó-bolondos
nyelvészetet.

Badarok

Emlékezet:
száraz kacsót kivánok és magamnak,
nem lé-kezet.

Emlékezet:
Ó, Szerda és Nyugat, milyen kitűnő
szemlék ezek.

Emlékezet:
titkos, mint dinnye, a föl nem szegett és
nem lékezett.

Napoleoni buzdítás katonáihoz

Rátok tekint két félteke,
hogy féltek-e?

Egy agg póttartalékos sóhaja

Mit ér, mit ér két félteke,
ha lóg az ember féltöke.

Sarkigazság

Hallgat a sült kecsege.
De hogyha él, fecseg-e?

Karinthyhoz

Ne búsulj most, inkább rigyess,
Frigyes.
(rigyet = szarvasbika üzekszik)

Véleményem Werfelről

Werfel?
Cserfel.

        *

Halálhozó
találkozó!

Csonka rím

Utána
más nem maradt, csupán a
bánat.

Le kell vetkőzni

Indulj,
ingujj!

Étkezési rendszabály

Egy menű
egynemű.

Kiáltás

Lírám,
te légy a
a bírám!

Holnap összedől e bús világ

Atlasz:
hanyatlasz!

    *

Ott volt a jószagú
ibolya és a kósza bú.

    *

Miért nézed te folyvást
e ronda golyvást?

    *

Ki nem ölel,
lelket öl el.

    *

Esztéta?
Érzi már vesztét a'.

    *

Az ember
egy-két
egykét
létrehoz...

Kétségbeesés

Fölkelni reggel, rágni régi zsemlét: -
inkább a nemlét!

    *

Csekély
fekély
ennek élj
remek éj - stb.

Magyaros párbeszéd

- Mondd csak, olvastad-e Lagerlöf Zelmát?
- Olvastam a selymát!

    *

Nyíló számra
hullott a csók
kilószámra.

    *

Hegyezem a fülem, ül-e
a lomb alatt fülemüle?

    *

Amulett.
Hamu lett.

    *

Uraim,
eszembe jut egy
fura rím!

Analitikus intelme

Ha nincs mód, hogy búdon átláss: -
már ott a gátlás.

Új rím

Hogyha a tál rozsdás,
kínos minden mosdás.

Bölcs észrevétel Hatvany Lajosra

Megöli a siker Lacit
(Azontúl is hyperacid.)

    *

Éld át azonmód, mit a sors hoz:
ne fűszerezd, ne nyúlj a borshoz.

    *

Olykor könnyezve zokkant,
de sok kant
megszégyenít e rokkant.

Sírirat

Míg éltem itt
Novotny voltam.
rovott, nivótlan.

    *

Hal-pakkal
megyünk a síma talpakkal
s alpacca
kanállal eszünk.

Vallomás

Volt nők miatt egy pár bajom
s egy párbajom.

A nőemancipáció lélektana

Nőket
emancipál
e Manci Pál
miatt.

    *

Te sóhereknek sóhere
itt van neked egy lóhere.

    *

Költő,
minden hatalmat egybeöltő,
kit bámul reszkető, üvöltő
fönségébe sok emberöltő: -
a végtelenbe tündökölt ő.

    *

Szerelem,
a vágyamat te feléd
terelem. -

Nyelvész, aki a szegedi tájszólást tanulmányozza

Őzike.
Őzik-e?
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Az a kérdés, hogy győzik-e?

    *

Ha ápolna,
ugy hullna rám a lelke,
mint kápolna.

    *

Itt az ágytál,
melyre vágytál.

    *

Tiszttárs,
mondd, merre az a tisztás?

    *

Két tölgy mered felénk az őszi tisztás
vérző gyöpén, akár két szép tiszttárs.

Orosz idill

A fal előtt egy muzsik áll
és muzsikál.

    *

Ledőlök a kanapéra.
Rágondolok Kunapéra.

    *

Vágyaim elálmosodnak,
elmosódnak.

    *

A bankra rátenyereltem,
s magam telenyertem.

    *

Friedrich hivei egy női gyülésen

Delnők,
ha őt emelnők,
lehetne elnök.

    *

Ez többet ér,
mint a mai vitás
naívitás!

    *

Szegény ember kenyere
a nyenyere.

A fegyelem a fő

A tiszthelyettes az utált
tábornokának szalutált.

    *

A parazolt,
mely annyi fényt elpazarolt.

    *

Válasz egy olasz leánynak

Mért nem szól az okarina?
Hogyha volna oka: rina.
(Ezt felelem, oh carina!)

Jó orvos véleménye

Neuralgia?
Nem szabad
eluralgnia.

Parancs'

Kobold!
dobold!

Ezt a rímet álmodtam,
1933. IV./10.

A szobámat méla hittel
berakattam malachittal.

Rím

A parlament
a falra ment.

    *

Mire gondolt?
Az övére.
De kiére?
Az övére.

    *

Aladár hiúz-
szemekkel néz a pénzre.
Á la Darius.

    *

Multkor történt e rémeset,
sose láttam ily rémeset.

    *

Mondok valami rémeset,
ami valóban rémeset,
rendeltem málnás krémeset,
és rámesett.

    *

Zöldtó

Tengerszem: -
beugranék,
ha volna merszem.

    *

Ez adomát
az utókornak
adom át.

Esti Kornél újabb versei

        1

Tudd meg, pajtás, az él csak,
aki mihaszna, csélcsap.

        2

Kornél, ha benned hebehurgya láng ég
és a szeszély szeszétől
kopog a vad halánték,
szólj ezután is, mert az istenektől
több egy kicsiny ajándék,
mint a költőkirályok nagy vígasza:
a szándék.

Visszhang

Költő: Álmodni, regélni!
Huszadik század: Megélni, megélni!

Álmomban hallottam

Tapasztalom -
papasztalom.

    *

Westfal -
az asztalon
kereszt áll.

    *

Ez a szegény ablakostót,
aki mindig babba kóstolt.

    *

A munkát követeld meg
Ellustul.
Ellustul.

Tréfás ujjgyakorlat

Kérdezd az éjtől, hogy enyém leendj-e,
s toppanj be hozzám egyszer majd, ha langy a
nyár, életem tündéri, régi rendje,
pillére lelkemnek, tartó-gerendje,
s áldott zavarja, nyugtató kalandja,
kitől a lárma erdők tiszta csendje
és szép a förtelem, s a föld varanyga,
való, mely a vágyat fölülmulandja,
csóktól, álmoktól duzzadó kelengye,
ábránd-búzából fölrakott kalangya,
hogy gyűjtenék veled, egyetlenegy te,
szorgalmasan dolgozva, mint a hangya.

    *

Azonnal
elment az amazonnal.

    *

Ezerrel azonnal
ő adós a haszonnal.

    *

Láttam ott egy pulykát,
ide-oda bujkált.

Rím

Inog a fűrész,
mint egy letört
fű-rész.

    *

Egy hervadt nőszirom
s mellette őszi rom.

    *

Forró nyáron kisbabuka szopikál,
a ruhája könnyű, vékony tropikál.

    *

Falába
belekoppant a ház
falába.

    *

Falába
zörög borús dalába.

    *

Falábú,
ki végre majd a föld alá bú.

    *

Itt színdús indus
eszik vitamindús
ételt.

    *

Ez itt az a vita, min
eldől majd a vitamin.

    *

Ez Káin
a nyilvánosság
deszkáin.

    *

Proust
bírja a
szuszt.

    *

Rosszalólag
mondta:
rossz a lólag.

    *

Olvastam a Maternelle-t,
pompás regény. Ma termelt.

    *

Naptár,
megtelsz te is, bútól roskadozva,
mint régi kaptár...