1971. évi I. törvény
a tanácsokról


A tanácsok mint a szocialista államszervezet részei, eredményesen szolgálják a népi hatalmat, a szocializmus építését, a lakosság érdekeit. A gazdasági, művelődésügyi, egészségügyi, szociálpolitikai tevékenység, a városok és községek fejlődése, az államigazgatás jelentős részben a tanácsok útján és hatékony közreműködésükkel valósul meg.

A tanácsok a Magyar Szocialista Munkáspárt elvi, politikai irányításával végzik munkájukat.

Társadalmunk általános fejlődése, a közügyekért való állampolgári felelősség növekedése további lehetőségeket teremt a szocialista demokrácia kibontakozására, és egyben a tanácsok tevékenységének fejlesztésére.

Ez a törvény azt szolgálja, hogy a szocializmus teljes felépítése érdekében növekedjék a tanácsok szerepe a helyi állami munka mind nagyobb részének végzésében és a lakosság ellátásában; szélesedjék a nép állandó, tevékeny közreműködése a tanácsi feladatok meghatározásában, végrehajtásában és ellenőrzésében; fokozódjék a tanácsok felelőssége, önállósága, ugyanakkor erősödjék a központi állami irányítás hatékonysága.

Mindezek alapján az Országgyűlés a tanácsok feladatairól, hatásköréről, szervezetéről és működéséről a következő törvényt alkotja.

I. fejezet


Általános rendelkezések

A törvény célja


1. § A törvény célja, hogy a szocializmus teljes felépítése érdekében fejlessze a tanácsok munkáját, önállóságát, tevékenységük szakszerűségét és egyidejűleg a központi állami irányítás hatékonyságát.

A tanácsok jellege és szerveik


2. § (1) A tanács és szervei (továbbiakban együtt: tanácsok) a nép hatalmát megvalósító szocialista államnak, a demokratikus centralizmus alapján működő népképviseleti-önkormányzati és államigazgatási szervei.

(2) A tanács szervei: a végrehajtó bizottság, a bizottságok, a szakigazgatási szervek; járásban a járási hivatal, megyei városban a kerületi hivatal.

A tanácsok tömegkapcsolatai


3. § A tanácsok a Hazafias Népfrontra és az állampolgárok tömegszervezeteire, valamint egyéb szervezeteire támaszkodva, a nem tanácsi szervekkel hatékonyan együttműködve, a lakosság tevékeny részvételével látják el feladataikat.

A tanácsok működési területe


4. § (1) Tanács működik:

a) a községben, nagyközségben, városban, megyei városban, a főváros kerületeiben (helyi tanács);

b) a fővárosban és

c) a megyében.

(2) A községi közös tanács működése több községre terjed ki.

A tanácsok hatásköre


5. § A tanács feladatkörét és hatáskörét törvényben, törvényerejű rendeletben, minisztertanácsi rendeletben és határozatban, valamint tanácsrendeletben kell megállapítani.

6. § (1) A lakosságot közvetlenül érintő államigazgatási feladatok a tanácsok hatáskörébe tartoznak. Kivételt törvény, törvényerejű rendelet, minisztertanácsi rendelet és határozat tehet.

(2) A tanácsok hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyekben az első fokú hatáskört általában a helyi tanácsok gyakorolják.

7. § A tanácsnak, a végrehajtó bizottságnak, és a szakigazgatási szerveknek önálló hatásköre van és a jogszabályokban biztosított hatáskörükben önállóan járnak el.

A tanácsok jogi személyisége


8. § A tanács, a végrehajtó bizottság és a szakigazgatási szerv jogi személy.

II. fejezet


A tanács feladatai és hatásköre

A tanács általános feladatai és hatásköre


9. § (1) A tanács tevékenysége során:

a) képviseli a lakosság érdekeit;

b) gondoskodik a jogszabályok végrehajtásáról: védi és erősíti a szocialista törvényességet és a társadalmi tulajdont; ellátja a szövetkezetek állami felügyeletét; biztosítja az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, védi a személyi tulajdont; gondoskodik, hogy a lakosság megismerje a jogszabályokat, és neveli a lakosságot a jogszabályok megtartására;

c) gondoskodik a központi állami célkitűzések megvalósításáról;

d) biztosítja az államigazgatási feladatok végrehajtását; közreműködik az állami és társadalmi rend biztosításában; részt vesz a honvédelmi feladatok ellátásában;

e) érvényre juttatja a nemzetiségek jogait;

f) szervezi a lakosság közvetlen és állandó részvételét a tanácsi feladatok megoldásában.

(2) A tanács megvitathat országos jelentőségű kérdéseket, és javaslatokat terjeszthet központi szervekhez.

10. § (1) A tanács gondoskodik a terület és a település fejlesztéséről, szervezi a lakosság szükségleteinek kielégítését, különösen: a művelődésügyi, egészségügyi, szociális, lakás-, kommunális, kereskedelmi ellátást és az egyéb szolgáltatásokat. E feladatkörében

a) felméri, és tervezi területe szükségleteit; állást foglal a szükségletek lehetőségeknek megfelelő kielégítésében;

b) meghatározza - anyagi eszközeinek és társadalmi erőforrásainak figyelembevételével - területe fejlesztésének céljait és mértékét;

c) létrehoz vállalatokat és intézményeket;

d) kezdeményezi a tanács hatáskörét vagy anyagi lehetőségeit meghaladó intézkedések megtételét, a szükségletek kielégítésére alkalmas vállalatok, intézmények létesítését;

e) ellenőrzi az ellátó, szolgáltató tevékenységet, intézkedik a fogyatékosságok megszüntetéséről.

(2) A helyi tanács elfogadja a település általános rendezési tervét, és gondoskodik végrehajtásáról.

11. § (1) A tanács anyagi eszközeivel önállóan gazdálkodik.

(2) A tanács pénzalapjainak bevételi forrásait, a belőlük való részesedés mértékét és az állami hozzájárulás összegét középtávú tervidőszakra költségvetési törvényben kell megállapítani.

(3) A tanács:

a) meghatározza fejlesztési programját, terveit, középtávú pénzügyi tervét és költségvetését, irányítja végrehajtásukat, határoz a végrehajtásukról szóló beszámolók elfogadásáról;

b) dönt pénzeszközeinek átcsoportosításáról, a pénzmaradvány és a tartalékok felhasználásáról, valamint nem tanácsi szerv részére anyagi eszközei terhére nyújtandó támogatásról;

c) dönt hitelek felvételéről;

d) dönt a hatáskörébe utalt adók mértékének és az adó jellegű kötelezettségek megállapításáról;

e) rendelkezik a kezelésébe adott állami tulajdonnal; gondoskodik gyarapításáról és rendeltetésszerű használatáról.

(4) A népgazdasági tervben és költségvetésben - a megyei tanács tervében és költségvetésében elkülönítve - kell meghatározni a megyei városi tanács fejlesztési feladatait, bevételi forrásainak körét és a részesedés mértékét, valamint az állami hozzájárulás összegét.

(5) A helyi tanács pénzalapjához a bevételi források körét és a részesedése mértékét, valamint a tanácsi hozzájárulás összegét középtávú tervidőszakra a fővárosi, illetőleg a megyei tanács határozza meg.

(6) A tanács felügyelete alatt álló vállalat, vagy általa irányított intézmény jogállását csak az érdekelt tanács egyetértésével lehet megváltoztatni.

12. § (1) A tanács a szervezetével és működésével kapcsolatban:

a) elbírálja a tanácstagok megválasztásának törvényességét;

b) határoz tanácstagok összeférhetetlenségi és a tanácstagságukkal összefüggő egyéb ügyeiben;

c) megállapítja a végrehajtó bizottság tagjainak számát; megválasztja a tanács tagjai közül a tanácselnököt, tanácselnök-helyettest (tanácselnök-helyetteseket) és a végrehajtó bizottság tagjait; kinevezi - határozatlan időre - a végrehajtó bizottság titkárát és a szakigazgatási szervek vezetőit;

d) határoz bizottságainak létrehozásáról; megválasztja a bizottságok elnökét és tagjait;

e) meghatározza a végrehajtó bizottság szakigazgatási szervezetét;

f) irányítja a végrehajtó bizottságot, a bizottságokat és a szakigazgatási szerveket.

(2) A tanács indokolt esetben a végrehajtó bizottságot és bizottságait, illetőleg azok tagjait visszahívhatja.

(3) A tanács megállapodhat más tanáccsal abban, hogy meghatározott hatáskört közösen létrehozott szerv útján gyakorolnak, közösen vállalatot vagy intézményt hoznak létre.

(4) A tanács állást foglal működési területét érintő területszervezési ügyekben.

(5) A községi tanács dönt a hatáskörébe utalt kinevezési ügyekben.

(6) A megyei tanács kinevezi a járási hivatal elnökét.

(7) A megyei városi tanács kinevezi a kerületi hivatal elnökét.

13. § A bíróságok népi ülnökeit és a népi ellenőrzési bizottságok tagjait, valamint az utóbbiak tisztségviselőit - amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik - a tanács választja.

A tanács sajátos feladatai és hatásköre


14. § (1) A helyi tanács hozza létre, illetőleg tartja fenn a lakosság alapfokú művelődésügyi, egészségügyi és szociális szükségleteit kielégítő intézményeket.

(2) A nagyközségi, városi és a megyei városi tanács termelő, ellátó, szolgáltató vállalatot és intézményt is létrehozhat.

(3) A községi tanács helyi és körzeti szükségleteket kielégítő, a nagyközségi, városi és a megyei városi tanács a település vonzáskörzetét is ellátó vállalatokat és intézményeket hozhat létre.

15. § A megyei tanács:

a) gondoskodik területén a központi irányítás érvényesítéséről, és képviseli a helyi tanácsok érdekeit;

b) szervezi, összehangolja és biztosítja a megye területén az állami, társadalmi, gazdasági, különösen pedig az ipar- és a mezőgazdaság-fejlesztési, a szövetkezeti, a foglalkoztatási, a művelődésügyi, az egészségügyi, a szociális célkitűzések kialakítását és megvalósítását;

c) meghatározza a megyét érintő kérdésekben a helyi tanácsok tevékenységének fő irányvonalát;

d) biztosítja, hogy a tanácsi tervek és a tanácsok területi fejlesztési terve és költségvetése megfelelően szolgálják a megye gazdasági fejlődését, a települések összehangolt és arányos fejlesztését;

e) érvényesíti a megye mezőgazdasági és élelmezésügyi, ipari, kereskedelmi tevékenységének állami felügyeletében és összehangolásában az állami érdekeket;

f) dönt községnek nagyközséggé szervezéséről, községi közös tanács székhelyének áthelyezéséről, megyehatárt nem érintő területrész-átcsatolásról;

g) előterjesztést tehet jogszabály alkotására és módosítására.

16. § (1) A fővárosi tanács:

a) ellátja Budapest főváros fejlesztésével, lakosságának ellátásával és a szolgáltatásokkal kapcsolatos alapvető feladatokat;

b) gyakorolja mindazokat a hatásköröket, amelyek a megyei tanácsokat is megilletik, és ellátja azokat a helyi tanácsi feladatokat, amelyek több kerületet együttesen érintenek;

c) elfogadja a főváros általános rendezési tervét, és gondoskodik végrehajtásáról.

(2) A fővárosi tanács, az érintett megyék tanácsaival együttesen összehangolja a fővárosi és a főváros-környéki fejlesztési terveket.

(3) A fővárosi tanács elrendelheti, hogy egyes kerületi szakigazgatási feladatokat meghatározott kerület vagy kerületek összevontan lássanak el.

17. § (1) A fővárosi kerületi tanács feladata és hatásköre általában megegyezik a helyi tanácséval. A kerületi tanácsok, jogszabályokban meghatározott feltételek mellett, a lakosság alapfokú ellátását meghaladó intézményeket és a kerület lakosságának szükségleteit kielégítő vállalatokat is létrehozhatnak.

(2) A fővárosi és a kerületi, valamint a kerületek közötti érdekeket - a kerületek eltérő sajátosságaira figyelemmel - a fővárosi tanács hangolja össze. Ennek érdekében egyezteti a kerületi tanácsokkal a fejlesztésre és a lakosság ellátására vonatkozó terveket.

(3) A fővárosi tanácsnak a fővárosi kerületi tanácsok véleményét előzetesen ki kell kérnie a kerület fejlesztését és ellátását érintő, jelentősebb állásfoglalásaival kapcsolatban.

18. § A fővárosi és a fővárosi kerületi tanácsokra, valamint szerveikre vonatkozó hatásköri és szervezeti kérdések szabályozásakor figyelembe kell venni sajátos helyzetüket.

A tanács hatáskörének átruházása


19. § (1) A tanács, jogszabályban meghatározott keretek között, a végrehajtó bizottságra átruházhatja egyes hatáskörök gyakorlását. E hatáskör gyakorlásával kapcsolatban a végrehajtó bizottságnak utasítást adhat, határozatait megsemmisítheti vagy megváltoztathatja.

(2) Ha a végrehajtó bizottság jogszabályban megállapított saját hatáskörében járt el - kivéve a tanácsrendeletben megállapított hatáskörét -, a tanács a végrehajtó bizottság határozata ellen előterjesztéssel fordulhat a fővárosi, megyei tanács végrehajtó bizottságához, illetőleg a Minisztertanácshoz, jogszabálysértés esetén pedig fel is függesztheti a határozat végrehajtását.

(3) A helyi tanács a fővárosi, illetőleg a megyei tanács végrehajtó bizottságának a törvényességi felügyelet körében hozott sérelmes határozata ellen előterjesztést tehet a Minisztertanácshoz.

20. § (1) A tanács hatásköréből nem ruházhatja át:

- országos jelentőségű kérdésekben való állásfoglalást [9. § (2) bek.];

- szervezete létrehozását és irányítását [12. § (1) és (2) bek.];

- a helyi tanács bevételeinek meghatározását [11. § (5) bek.];

- a fejlesztési programok, tervek, középtávú pénzügyi terv és költségvetés meghatározását [11. § (3) bek. a) pont];

- a helyi tanács tevékenysége fő irányvonalának meghatározását [15. § c) pont];

- az általános rendezési terv elfogadását [10. § (2) bek., 16. § (1) bek. c) pont];

- a tanácsrendelet alkotását (34.;

- a választásokat és kinevezéseket.

(2) A tanács nem ruházhatja át a népi ülnökök és a népi ellenőrzési bizottságok tagjainak, ez utóbbiak tisztségviselőinek választását (13., továbbá hatósági jogkörét.

(3) A községi tanács nem ruházhatja át a hitelek felvételére [11. § (3) bek. c) pont], valamint az intézmények és vállalatok létrehozására (14., továbbá ezek jogállásának megváltoztatására [11. § (6) bek.] vonatkozó hatáskörét sem.

III. fejezet


A tanácsok és a nem tanácsi szervek együttműködése

Együttműködés a tömegszervezetekkel


21. § A tanácsok, feladataiknak eredményes ellátása érdekében - különösen a lakossággal való szoros kapcsolat fenntartása, a szükségletek és igények megismerése, a tanácsi felvilágosító és nevelő munka, valamint a társadalmi ellenőrzés hatékonyságának növelése végett - rendszeresen és sokoldalúan együttműködnek a Hazafias Népfront bizottságaival, a tömegszervezetekkel és a lakosság más szervezeteivel.

Együttműködés a nem tanácsi szervekkel


22. § (1) A terület- és településfejlesztést, a lakosság szükségleteinek kielégítését szolgáló feladatok megoldásában a tanácsi és a nem tanácsi szerveknek kölcsönösen együtt kell működniük.

(2) A tanácsok ellenőrizhetik - a fegyveres testületeket kivéve - a nem tanácsi szerveknél a dolgozók érdekében hozott művelődésügyi, egészségügyi, szociális és munkaügyi jogszabályok megtartását, és beszámolót kérhetnek tőlük.

(3) A tanácsok a nem tanácsi szervekkel intézményeket hozhatnak létre és működtethetnek.

23. § A helyi tanácsok a településfejlesztést és a lakosság ellátását szolgáló kérdésekben a nem tanácsi szervekkel összehangolják a tanács és a településen működő vagy odatelepülő szervek tevékenységét, beruházási terveiket; tájékoztatást kérhetnek tőlük a tanácsi tervezéshez szükséges adatokról, valamint a beruházások megvalósulásáról.

24. § (1) A tanácsok beszámolót, tájékoztatást kérhetnek a nem tanácsi szerveknek a lakosság szükségletei kielégítését szolgáló tevékenységéről, és e tevékenységüket ellenőrzik.

(2) A tanács, illetőleg a végrehajtó bizottság a lakosságot érintő ügyekben felhívhat nem tanácsi szerveket valamely fogyatékosság megszüntetésére vagy tevékenységük fejlesztésére; javaslatot tehet felelősségre vonásra. A felhívást, illetőleg a javaslatot a szervnek meg kell vizsgálnia, és annak eredményéről tájékoztatást kell adnia.

(3) A lakosság szükségleteit ellátó vállalat, intézmény létesítését, illetőleg működését érintő jelentős változás esetén a nem tanácsi szervek kötelesek előzetesen kikérni a tanács vagy a végrehajtó bizottság véleményét.

(4) A tanács köteles tájékoztatni a nem tanácsi szerveket a tevékenységüket érintő célkitűzésekről.

(5) A tanács köteles a nem tanácsi szerveknek a tanácsok tevékenységét vagy a lakosságot érintő javaslatait megvizsgálni és érdemben választ adni.

25. § A fővárosi, a megyei tanácsok a területfejlesztési tevékenység összehangolása érdekében:

a) javaslatokat tehetnek a központi szervek felügyelete, illetőleg irányítása alatt álló vállalat és intézmény fejlesztésével kapcsolatosan;

b) véleményt adhatnak a lakosság ellátását érintő, a területükön megvalósuló fejlesztési tervekre;

c) kezdeményezhetik a több szerv által közösen létesítendő beruházások megvalósítását.

Kapcsolat a bírósággal, ügyészséggel és rendőrséggel


26. § (1) A bíróság működésének tapasztalatairól, az ügyészség a törvényesség helyzetéről tájékoztatja a tanácsot vagy a végrehajtó bizottságot.

(2) A rendőrség a közrend és a közbiztonság helyzetéről beszámol a tanácsnak vagy a végrehajtó bizottságnak.

IV. fejezet


A tanács működése

A tanács testületi működése


27. § A tanács a választási törvényben meghatározott szabályok szerint választott testület.

28. § (1) A tanács rendeletben állapítja meg saját, valamint szerveinek szervezeti és működési szabályzatát; ehhez a Minisztertanács irányelveket ad.

(2) A tanács szervezeti és működési szabályzatát a fővárosi, megyei tanács végrehajtó bizottsága, illetőleg a Minisztertanács hagyja jóvá.

29. § (1) A tanács hatáskörét ülésein gyakorolja.

(2) A tanács szükség szerint, de évenként legalább négy alkalommal tart ülést.

(3) A tanács ülése nyilvános. A tanács zárt ülést is elrendelhet.

30. § (1) A tanácsot a végrehajtó bizottság hívja össze.

(2) A tanácsot össze kell hívni a tanácstagok egynegyedének indítványa alapján is.

(3) A tanács összehívását és meghatározott napirend megtárgyalását a Minisztertanács, illetőleg a fővárosi, megyei tanács végrehajtó bizottsága is elrendelheti.

31. § (1) A tanács ülését a tanácselnök vezeti.

(2) A tanács határozatképes, ha az ülésen a tanácstagok többsége jelen van. Határozatképtelenség esetén a tanácsot ismét össze kell hívni.

(3) A határozathozatalhoz a jelenlevő tanácstagok többségének szavazata szükséges. Szavazategyenlőség esetén a tanácselnök szavazata dönt.

(4) A tanácstagok többségének szavazata szükséges:

a) a tanács hatáskörébe utalt választáshoz és kinevezéshez;

b) a terv és a költségvetés megállapításához, a költségvetési beszámoló elfogadásához;

c) tanácsrendelet alkotásához;

d) összeférhetetlenség megállapításához;

e) az általános rendezési terv elfogadásához;

f) hitel felvételéhez;

g) ha azt jogszabály előírja.

(5) A tanács rendelkezéseit nyílt szavazással hozza. Jogszabály titkos szavazást is előírhat.

32. § (1) A tanács ülésén tanácskozási joggal vehet részt az, akit törvény, törvényerejű rendelet, minisztertanácsi rendelet és határozat vagy a tanács szervezeti és működési szabályzata megjelöl, valamint az, akit az ülésre a végrehajtó bizottság meghívott.

(2) A végrehajtó bizottság titkára és a szakigazgatási szervek vezetői a tanácsülésen kötelesek részt venni és az ügykörüket érintő kérdésekre felvilágosítást adni. A végrehajtó bizottság titkárát és a szakigazgatási szerv vezetőjét akkor is megilleti tanácskozási jog, ha nem tanácstag.

A tanács rendelkezései


33. § A tanács rendeletet alkot vagy határozatot hoz.

34. § (1) A tanács rendeletet alkothat jogszabály végrehajtására, valamint jogi rendezést igénylő társadalmi viszonyok szabályozására. A tanácsrendeletet a helyben szokásos módon ki kell hirdetni. A tanács rendelete működési területén mindenkire kötelező.

(2) A tanács a lakosság jogait és kötelességeit érintő magatartási szabályt csak tanácsrendeletben állapíthat meg.

(3) A tanácsrendeletet a fővárosi, megyei tanács végrehajtó bizottságához, illetőleg a Minisztertanácshoz kell felterjeszteni. Ha a fővárosi, megyei tanács végrehajtó bizottsága, illetőleg a Minisztertanács nem nyilatkozik, a tanácsrendeletet a felterjesztéstől számított harminc nap elteltével ki lehet hirdetni.

A falugyűlés


35. § (1) A községi tanács a lakosság tájékoztatása és véleményének megismerése végett falugyűlés elé terjesztheti a község életében alapvető jelentőségű kérdéseket.

(2) A közös tanácsú községekben a közös tanács munkájáról szóló tájékoztató megvitatására falugyűlést kell összehívni.

V. fejezet


A tanácstag

A tanácstag joga és kötelessége


36. § (1) A tanácstagi munka a választók bizalmán alapuló, megtisztelő, közéleti tevékenység.

(2) A tanácstag választására és visszahívására vonatkozó szabályokat a választásokról szóló törvény állapítja meg.

(3) A tanács minden tagjának azonos jogai és kötelességei vannak.

(4) A tanácstag hivatalos személy.

37. § (1) A tanácstag joga, hogy választóinak, illetőleg a megválasztó tanácsnak képviseletében részt vegyen a tanács tevékenységében. Ennek megfelelően:

a) részt vesz a tanácsrendelet és határozat meghozatalában;

b) megválasztható a tanács bármely tisztségére és bizottságába;

c) képviselheti megbízás alapján a tanácsot;

d) a tanács vagy a végrehajtó bizottság elé terjeszthet megvizsgálás végett közérdekű kérdést és javaslatot;

e) a tanács ülésén, vagy más alkalommal a végrehajtó bizottságtól, a tisztségviselőktől, a szakigazgatási és egyéb helyi szervek vezetőitől felvilágosítást kérhet a tanácsi hatáskörbe tartozó ügyekben, erre a kérdezett a tanács ülésén vagy tizenöt napon belül válaszolni köteles.

(2) A helyi tanács tagja összehívhatja választóinak gyűlését.

(3) A tanácstag költségtérítésre és a tanács működési területén díjtalan utazásra jogosult.

38. § (1) A tanácstag köteles:

a) képviselni a választókerülete, illetőleg a település lakosságának érdekeit;

b) tevékenyen részt venni a tanács munkájában és elvégezni a rábízott feladatokat;

c) olyan magatartást tanúsítani, amely méltóvá teszi a közéleti tevékenységre, választóinak bizalmára;

d) személyes példamutatással közreműködni az állami és a munkafegyelem szilárdításában, a közéleti tisztaság és a társadalmi tulajdon védelmében, az állampolgárok jogainak biztosításában, a törvényesség, a szocialista együttélés szabályainak megtartásában;

e) a közérdeket figyelembe véve teljesíteni választóinak megbízásait, előmozdítani az állampolgárok jogos panaszainak orvoslását;

f) közvetlen és rendszeres kapcsolatot tartani a lakossággal, bevonni a lakosságot a tanácsi feladatok megoldásába.

(2) A helyi tanácstag legalább évenként köteles beszámolni választóinak a tanács munkájáról és saját tanácstagi tevékenységéről.

(3) A helyi tanács az általa megválasztott tanácstagot beszámoltatja tevékenységéről, a tanácstag tájékoztatást ad a fővárosi, megyei tanács munkájáról.

39. § (1) A tanácstag, e minőségében kifejtett tevékenysége miatt, csak összeférhetetlenség megállapítása után vonható büntetőjogi felelősségre.

(2) A tanácstagot a tanács és szervei működésével kapcsolatos tanácstagi kötelességeinek ellátása végett a munkavégzés alól a szükséges időtartamra fel kell menteni és ez időre járó átlagkeresetét meg kell téríteni.

(3) Ha a tanácstagot hátrányos vagy sérelmes intézkedés éri tanácstagi tevékenysége miatt, őt megfelelő erkölcsi és anyagi elégtétel illeti meg.

Az összeférhetetlenség


40. § (1) Minden politikai, gazdasági vagy egyéb tevékenység, illetőleg magatartás, amely ellentétben áll a nép érdekeivel, összeférhetetlen a tanácstagsággal.

(2) Ha a fővárosi, illetőleg a megyei tanács összeférhetetlenséget állapít meg olyan tagjáról, aki egyben helyi tanácsnak is tagja, az összeférhetetlenség megállapítása a helyi tanácstagságot is megszünteti.

(3) Ha a helyi tanács összeférhetetlenséget állapít meg olyan tagjáról, aki egyben a fővárosi vagy a megyei tanácsnak is tagja, egyidejűleg visszahívja őt a fővárosi, illetőleg a megyei tanácsból.

VI. fejezet


A végrehajtó bizottság

A végrehajtó bizottság feladata és jogállása


41. § (1) A végrehajtó bizottság feladatai: a jogszabályok végrehajtása; az országos és a helyi érdek egybehangolt érvényesítése; az ágazati feladatok érvényesítése; a tanács üléseinek előkészítése, rendelkezései végrehajtásának szervezése; a szakigazgatási szervek és az alsóbb fokú végrehajtó bizottságok közvetlen irányítása; a tanácsi vállalatok felügyelete, a tanácsi intézmények irányítása; együttműködés a nem tanácsi szervekkel.

(2) A végrehajtó bizottság a megválasztó tanácsnak és a felettes végrehajtó bizottságnak, illetőleg a Minisztertanácsnak alárendelten működik.

42. § (1) A végrehajtó bizottság tagjai: a tanácselnök, tanácselnök-helyettes, a tanács által a tanácstagok közül megválasztottak és a végrehajtó bizottság titkára.

(2) A végrehajtó bizottság tagja a tanácsülésen esküt tesz.

(3) A végrehajtó bizottság tagjainak állandó, tevékeny részvételével oldja meg feladatait. Tagjai részt vesznek a határozatok előkészítésében, meghozatalában, végrehajtásuk megszervezésében és ellenőrzésében.

A végrehajtó bizottság hatásköre


43. § (1) A végrehajtó bizottság a tanács működésével kapcsolatban:

a) előkészíti a tanács ülését;

b) szervezi és ellenőrzi a tanács rendeleteinek és határozatainak végrehajtását;

c) elősegíti a tanács tagjainak és bizottságainak munkáját.

(2) A végrehajtó bizottság szakigazgatási szervezetének irányítása körében

a) összehangolja és ellenőrzi szakigazgatási szervezetének tevékenységét, felelős e tevékenység törvényességéért, eredményességéért; gondoskodik a szakszerű és gyors ügyintézéséről;

b) beszámoltatja a szakigazgatási szerv vezetőjét;

c) megsemmisítheti vagy megváltoztathatja a szakigazgatási szerv jogszabályt vagy a lakosság érdekeit sértő rendelkezését, ha jogszabály másként nem rendelkezik;

d) dönt kinevezési ügyekben.

(3) A végrehajtó bizottság, jogszabályban meghatározott keretek között, átruházhatja szerveire egyes hatáskörök gyakorlását.

(4) A végrehajtó bizottság előterjesztést tehet a felettes végrehajtó bizottsághoz és a felsőbb fokú szakigazgatási szervhez, illetőleg a Minisztertanácshoz, a miniszterhez, országos hatáskörű szerv vezetőjéhez; a felsőbb fokú szakigazgatási szerv vezetőjét, illetőleg a minisztert, országos hatáskörű szerv vezetőjét vizsgálat elrendelésére kérheti fel.

44. § (1) A városi tanács végrehajtó bizottsága kinevezi a tanácsi vállalatok, intézmények vezetőit, valamint vezető állású dolgozóit.

(2) A végrehajtó bizottság a kinevezésekről beszámol a tanácsnak.

45. § A fővárosi, illetőleg a megyei tanács végrehajtó bizottsága:

a) törvényességi felügyeletet gyakorol a helyi tanács tevékenysége felett; megsemmisíti jogszabálysértő rendeletét vagy határozatát;

b) elrendelheti a helyi tanács ülésének összehívását;

c) irányítja a helyi tanács végrehajtó bizottságának tevékenységét; indokolt esetben javasolhatja visszahívását;

d) utasíthatja jogszabályban megállapított hatáskörében a helyi tanács végrehajtó bizottságát;

e) jelöli a helyi tanács végrehajtó bizottságának titkárát, felette fegyelmi jogkört gyakorol;

f) megsemmisíti a helyi tanács végrehajtó bizottságának jogszabálysértő határozatát.

A végrehajtó bizottság megbízatásának tartama


46. § (1) A végrehajtó bizottság a tanács megbízatásának lejárta után addig folytatja működését, amíg az újonnan megválasztott tanács végrehajtó bizottságot nem választ.

(2) A végrehajtó bizottság az újonnan megválasztott tanács első ülését annak megválasztásától számított tizenöt napon belüli időpontra köteles összehívni; az ülésen az új végrehajtó bizottságot meg kell választani.

A végrehajtó bizottság felelőssége


47. § (1) A végrehajtó bizottság működésének eredményességéért tagjai testületileg és egyénileg felelősek.

(2) A végrehajtó bizottság köteles beszámolni működéséről a megválasztó tanácsnak és a felettes végrehajtó bizottságnak, illetőleg a Minisztertanácsnak.

A végrehajtó bizottság működése


48. § (1) A végrehajtó bizottság szükség szerint, de legalább havonként tart ülést. A végrehajtó bizottságot a tanácselnök hívja össze.

(2) A végrehajtó bizottság ülése nem nyilvános.

(3) A végrehajtó bizottságot a tanács, a felettes végrehajtó bizottság, illetőleg a Minisztertanács határozata alapján, továbbá a végrehajtó bizottság tagjai egyharmadának indítványára össze kell hívni.

(4) A községi tanács - jogszabályban meghatározott esetben - a megyei tanács végrehajtó bizottságának hozzájárulásával nem választ végrehajtó bizottságot. A végrehajtó bizottsági hatáskört ilyen esetben a községi tanácselnök, a végrehajtó bizottság titkára és egy tanácstag együttesen gyakorolja.

49. § (1) A végrehajtó bizottság határozatképes, ha az ülésen tagjainak többsége jelen van.

(2) A határozathozatalhoz a jelenlevő végrehajtó bizottsági tagok többségének szavazata szükséges. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

50. § (1) A végrehajtó bizottság határozatot hoz.

(2) A végrehajtó bizottság jogszabály végrehajtásaként halaszthatatlan esetben, általános érvényű határozatot is hozhat, amelyet a helyben szokásos módon ki kell hirdetni és róla a tanácsot tájékoztatni kell.

VII. fejezet


Tisztségviselők

A tanácselnök és a tanácselnök-helyettes


51. § (1) A helyi tanácselnök és tanácselnök-helyettes választására a Hazafias Népfront helyi bizottsága tesz javaslatot, de joga van erre bármelyik tanácstagnak is.

(2) A helyi tanácselnök és tanácselnök-helyettes visszahívását a Hazafias Népfront helyi bizottsága, a fővárosi, illetőleg a megyei tanács végrehajtó bizottsága vagy a helyi tanács tagja kezdeményezheti.

(3) A helyi tanácselnök és tanácselnök-helyettes felett a fegyelmi jogkört a fővárosi, illetőleg a megyei tanács végrehajtó bizottsága gyakorolja. A fegyelmi eljárás a helyi tanács vagy végrehajtó bizottsága, illetőleg község esetén a járási hivatal elnöke kezdeményezésére indítható.

(4) A községi tanácselnöki tisztség társadalmi megbízatásban is betölthető.

52. § (1) A fővárosi, a megyei tanácselnök, a tanácselnök-helyettes választására és visszahívására a Hazafias Népfront bizottsága tesz javaslatot. A visszahívást a végrehajtó bizottság is kezdeményezheti. A megválasztáshoz és a visszahíváshoz a Minisztertanács jóváhagyása szükséges.

(2) A fővárosi, a megyei tanácselnök és tanácselnök-helyettes felett a fegyelmi jogkört a Minisztertanács gyakorolja. A fegyelmi eljárást a tanács vagy végrehajtó bizottsága is kezdeményezheti.

53. § (1) A tanácselnök:

a) biztosítja a tanácsi munkában az állami feladatok végrehajtását, a lakosság érdekeinek érvényesítését;

b) vezeti a tanács ülését;

c) elősegíti és összehangolja a tanács bizottságainak tevékenységét;

d) szervezi a lakosság közreműködését a tanácsi feladatok végrehajtására;

e) kapcsolatot tart a tanácstagokkal, bevonja őket a tanácsi feladatok megoldásába;

f) összehívja a végrehajtó bizottságot, és vezeti ülését;

g) általános felügyeletet gyakorol a szakigazgatási szervek felett;

h) rendszeres kapcsolatot tart a nem tanácsi szervek vezetőivel;

i) ellátja a rábízott honvédelmi feladatokat;

j) képviseli a tanácsot és a végrehajtó bizottságot.

(2) A tanácselnök a végrehajtó bizottság ülései között halaszthatatlan esetben döntést hozhat a végrehajtó bizottság hatáskörében; erről a végrehajtó bizottság legközelebbi ülésén be kell számolnia.

54. § (1) A tanácselnök-helyettes feladatait a tanács szervezeti és működési szabályzatában határozza meg. Ebben a körben:

a) helyettesíti a tanácselnököt; több helyettes közül az általános helyettest a tanács jelöli ki;

b) segíti a tanácselnököt feladatainak ellátásában, közreműködik a tanácsi szervek irányításával, működésével, a területi elv érvényesítésével és ágazati feladatok összehangolásával kapcsolatos tevékenység ellátásában.

(2) A tanácselnök-helyettesi tisztség társadalmi megbízatásban is betölthető.

A végrehajtó bizottság titkára


55. § (1) A végrehajtó bizottság titkára:

a) gondoskodik arról, hogy a tanácsi szervek a jogszabályoknak megfelelően lássák el feladataikat; jogszabálysértés megszüntetéséről és orvoslásáról intézkedik, illetőleg intézkedést kezdeményez;

b) részt vesz a tanács üléseinek előkészítésében, előkészíti a végrehajtó bizottság ülését, szervezi és ellenőrzi rendelkezéseik végrehajtását; gondoskodik a tanácsrendeleteknek és a végrehajtó bizottság általános érvényű határozatainak kihirdetéséről; közreműködik a tanácsi munka szervezésében;

c) ellenőrzi a szakigazgatási szervezet hatósági tevékenységét;

d) felelős feladatai ellátásáért a tanácsnak, a végrehajtó bizottságnak és a tanácselnöknek;

e) vezeti a községben a szakigazgatási szervet.

(2) A fővárosi, megyei és a megyei városi tanács végrehajtó bizottságának titkára elbírálja a fővárosi, a megyei és a megyei városi szakigazgatási szervek másodfokú hatósági határozatai ellen benyújtott államigazgatási panaszokat.

(3) A fővárosi, megyei és a megyei városi tanács végrehajtó bizottságának titkára dönt a szabálysértés miatt kiszabott pénzbírság elengedéséről.

VIII. fejezet


A tanács bizottságai

A bizottság feladatai


56. § (1) A tanács feladatainak eredményesebb ellátására állandó vagy ideiglenes bizottságokat alakít.

(2) A bizottság beszámol működéséről a tanácsnak.

57. § A bizottság javaslattevő, véleményező, előkészítő, ellenőrző, összehangoló szerv. Ennek keretében különösen:

a) összehangolja a tanács működési területén mind az ágazaton belüli, mind a több ágazat közötti tevékenységet; intézkedéseket kezdeményez, irányelveket dolgoz ki és ajánlásokkal fordul az érdekelt tanácsi szervekhez;

b) közreműködik a tanácsi tervek és fejlesztési programok kidolgozásában, megvalósításában;

c) véleményezi a tanács és a végrehajtó bizottság elé kerülő fontosabb előterjesztéseket;

d) figyelemmel kíséri és ellenőrzi a szakigazgatási szervek, valamint a tanácsi vállalatok és intézmények tevékenységét; tanulmányozza fejlesztésük lehetőségeit;

e) ellenőrzi a tanács hatáskörébe tartozó kérdésekben a nem tanácsi - különösen a lakosság ellátásában részt vevő - szervek tevékenységét;

f) szervezi a lakosság közreműködését a tanácsi feladatok végrehajtásában.

58. § A tanácsi és nem tanácsi szervek kötelesek a bizottság tevékenységét elősegíteni, javaslatait megvizsgálni és állásfoglalásukat a bizottsággal közölni.

59. § (1) A tanács az alakuló ülésen a megválasztott tanácstagok közül ügyrendi bizottságot alakít a tanácstagok megbízatásának, összeférhetetlenségi ügyeinek vizsgálatára.

(2) A tanács tagjai sorából számvizsgáló bizottságot alakít a gazdálkodásról szóló éves beszámoló ellenőrzésére.

(3) Törvény, törvényerejű rendelet, minisztertanácsi rendelet és határozat egyéb bizottság alakítását is előírhatja.

A bizottság tagjai


60. § (1) A bizottság elnökét és tagjait a tanács választja. A bizottság legalább három tagból áll.

(2) A bizottság elnöke és tagjainak többsége csak tanácstag lehet. A bizottság tagjainak jogai és kötelességei azonosak.

(3) A bizottság, feladatainak eredményes ellátása érdekében, munkájába bevonhat nem bizottsági tagot is.

A tanácstagi csoport


61. § A tanács területi csoportot hozhat létre tagjaiból szervezeti és működési szabályzatában meghatározott feladatok ellátására.

IX. fejezet


A szakigazgatási szervek

A szakigazgatási szerv feladata, jogállása


62. § A tanácsi hatáskörbe tartozó szakigazgatási feladatokat a végrehajtó bizottság szakigazgatási szervei látják el. Egyes szakigazgatási feladatokat azonban jogszabály a tanács, illetőleg a végrehajtó bizottság hatáskörébe utalhat.

63. § (1) A szakigazgatási szervnek önálló irányítási, felügyeleti és hatósági jogköre van.

(2) A szakigazgatási szerv a végrehajtó bizottságnak közvetlenül alárendelten működik.

(3) A végrehajtó bizottság a szakigazgatási szervet meghatározott költségvetési előirányzat és béralap felett rendelkezési joggal ruházhatja fel.

64. § (1) A szakigazgatási szerv vezetője:

a) felel a tanács és a végrehajtó bizottság előtt a szerv munkájáért;

b) közvetlen felügyeletet gyakorol a tanácsi vállalatok felett és irányítja az intézményeket;

c) dönt a hatáskörébe utalt kinevezési ügyekben.

(2) A fővárosi és a megyei szakigazgatási szerv vezetője kinevezi a tanácsi vállalatok és intézmények vezetőit, valamint vezető állású dolgozóit.

A községi szakigazgatási szerv


65. § (1) A községben egységes szakigazgatási szerv működik.

(2) A községi szakigazgatási szerv ügyintézőit a végrehajtó bizottság, egyéb dolgozóit a végrehajtó bizottság titkára nevezi ki.

Járási hivatal


66. § (1) Járásban a tanácsi hatáskörbe tartozó államigazgatási feladatokat a járási hivatal látja el, mint a megyei tanács végrehajtó bizottságának egységes, önálló hatáskörű szerve.

(2) Városkörnyéki község tekintetében a járási hivatalt vagy annak elnökét megillető hatáskört a városi tanács végrehajtó bizottságának titkára, illetőleg szakigazgatási szervei gyakorolják.

Kerületi hivatal


67. § A megyei városi tanács kerületi hivatalt hoz létre első fokú hatósági ügyek és egyéb feladatok ellátására.

Szakigazgatási kirendeltség


68. § A helyi tanács az általa meghatározott feladatok ellátására szakigazgatási kirendeltséget létesíthet.

A helyi szakigazgatási tevékenység irányítása


69. § (1) A helyi szakigazgatási tevékenységet a helyi tanács végrehajtó bizottsága útján a fővárosi, illetőleg a megyei tanács végrehajtó bizottságának szakigazgatási szervei irányítják. E tevékenységük körében:

a) szakmai irányelveket és elvi állásfoglalásokat adnak ki;

b) figyelemmel kísérik és ellenőrzik a jogszabályok végrehajtását, az ágazati feladatok érvényesülését; tapasztalataikról tájékoztatják a végrehajtó bizottságot;

c) adatokat, beszámolót kérnek a tájékoztatás meghatározott rendjében;

d) kezdeményezik a helyi tanács jogszabálysértő rendeletének vagy határozatának megsemmisítését;

e) halasztó hatályú előterjesztést tehetnek saját végrehajtó bizottságukhoz a helyi tanács végrehajtó bizottságának jogszabálysértő határozatával szemben.

(2) A fővárosi és a megyei szakigazgatási szerv vezetője:

a) a hatósági ügyintézés felügyelete körében gyakorolja a részére jogszabályban megállapított jogokat;

b) törvényben, törvényerejű rendeletben, minisztertanácsi rendeletben és határozatban meghatározott esetben utasítást adhat a helyi szakigazgatási szerv vezetőjének.

X. fejezet


A tanácsok központi irányítása

Az Országgyűlés irányító tevékenysége


70. § Az Országgyűlés meghatározza a tanácsok fő feladatait, szervezetük és működésük alapvető szabályait és anyagi eszközeit; ellenőrzi a törvények végrehajtását.

Az Elnöki Tanács hatásköre


71. § (1) A Népköztársaság Elnöki Tanácsa alkotmányos felügyeletet gyakorol a tanácsok felett. Ebben a körben:

a) kitűzi a tanácstagok általános választását;

b) gondoskodik a tanácsok önkormányzati jogainak védelméről;

c) feloszlatja azt a tanácsot, amelynek működése az Alkotmányba ütközik, vagy a nép érdekeit súlyosan veszélyezteti; kitűzi az új tanács megválasztásának időpontját.

(2) A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dönt községnek várossá vagy városnak megyei várossá nyilvánításáról; fővárosi kerület szervezéséről; járás létesítéséről és székhelyének kijelöléséről, községalakításról, egyesítésről és községi közös tanácsok szervezéséről.

A Minisztertanács irányító tevékenysége


72. § (1) A Minisztertanács irányítja a tanácsokat, ellátja a tanácsok tevékenysége törvényességének felügyeletét. Ebben a körben különösen:

a) általános elvi irányítást gyakorol;

b) figyelemmel kíséri, elemzi és ellenőrzi a tanácsok tevékenységét;

c) megsemmisíti a fővárosi, megyei tanácsnak jogszabályt vagy a társadalom érdekét sértő rendeletét, határozatát;

d) dönt a fővárosi, megyei tanács végrehajtó bizottsága és a helyi tanács között keletkezett vitában;

e) dönt a miniszter, országos hatáskörű szerv vezetője és a fővárosi, megyei tanács, illetőleg végrehajtó bizottság között keletkezett vitában;

f) irányítja a fővárosi és a megyei tanács végrehajtó bizottságát;

g) megsemmisíti a fővárosi és a megyei tanács végrehajtó bizottságának jogszabályt vagy a társadalom érdekeit sértő határozatát;

h) jóváhagyja a fővárosi, megyei tanácselnök és tanácselnök-helyettes megválasztását és visszahívását;

i) jelöli a fővárosi, megyei tanács végrehajtó bizottságának titkárát;

j) gyakorolja a fegyelmi jogkört a fővárosi, megyei tanácselnök, tanácselnök-helyettes és a végrehajtó bizottság titkára felett.

(2) A Minisztertanács dönt községnek, városnak, járásnak megyék közötti, községnek járások közötti átcsatolásáról; községnek városkörnyéki községgé nyilvánításáról; megyehatárt is módosító területrész átcsatolásáról; államigazgatási helynevekről.

(3) Ha a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a tanácsot feloszlatja, az új tanács végrehajtó bizottságának megválasztásáig a Minisztertanács ideiglenes végrehajtó bizottságot jelöl ki.

A Minisztertanács Tanácsi Hivatala


73. § A Minisztertanács Tanácsi Hivatala önálló, országos hatáskörű szerv. A Minisztertanács a tanácsok irányítását a Hivatal közreműködésével látja el.

A miniszter kapcsolata a tanácsokkal


74. § (1) A miniszter, országos hatáskörű szerv vezetője feladatkörében figyelemmel kíséri és segíti a tanács tevékenységét. Kezdeményezheti a tanács jogszabályt vagy a társadalom érdekét sértő rendeletének, határozatának megsemmisítését.

(2) A szakigazgatási tevékenység központi irányítását a miniszter, országos hatáskörű szerv vezetője látja el a fővárosi, megyei tanács végrehajtó bizottsága útján.

(3) A miniszter, országos hatáskörű szerv vezetője:

a) meghatározza jogszabályok kiadásával a gazdasági, lakás- és kommunális ellátási, művelődésügyi, egészségügyi és szociálpolitikai feladatokat, illetőleg szabályozza a tanácsi tervezési, pénzgazdálkodási és munkaügyi tevékenységet;

b) megállapítja a szakigazgatási feladatokat, hatásköröket és hatósági jogköröket;

c) figyelemmel kíséri és ellenőrzi a jogszabályok végrehajtását, az ágazati feladatok érvényesülését; tapasztalatairól tájékoztatja a végrehajtó bizottságot; felhívja a szükséges intézkedések megtételére; véleményeltérés esetén döntés végett a Minisztertanácshoz fordulhat;

d) adatokat, beszámolókat kérhet;

e) halasztó hatályú előterjesztést tehet a Minisztertanácshoz a végrehajtó bizottság jogszabálysértő határozatával szemben;

f) meghatározza a szakigazgatási feladatot ellátó dolgozókra vonatkozó képesítési feltételeket, és továbbképzésük rendszerét;

g) a hatósági ügyintézés felügyeletének körében gyakorolja a részére jogszabályban megállapított jogokat.

(4) Törvényben, törvényerejű rendeletben, minisztertanácsi rendeletben és határozatban meghatározott esetekben a miniszter, országos hatáskörű szerv vezetője közvetlen utasítást adhat a szakigazgatási szervnek.

XI. fejezet


Záró rendelkezések

Hatálybalépés


75. § (1) E törvény az 1971. évi általános választások napján lép hatályba.

(2) Az 1949. évi XX. törvénynek a tanácsokra vonatkozó rendelkezései e törvény szabályainak megfelelően módosulnak.

(3) E törvény hatálybalépésével hatályát veszti:

a) a tanácsokról szóló 1954. évi X. törvény;

az építésügyről szóló 1964. évi III. törvény 25. §-a;

az igazgatási területszervezésről szóló 1954. évi 9. törvényerejű rendelet;

az egyes tanácsoknál végrehajtó bizottsági kirendeltség szervezéséről szóló 1955. évi 19. törvényerejű rendelet;

a tanácsszervek tevékenységének továbbfejlesztéséről szóló 1965. évi 8. törvényerejű rendelet.

b) A Népköztársaság Elnöki Tanácsának

a fővárosi, megyei, megyei jogú városi, járási, járási jogú városi és fővárosi (városi) kerületi tanács üléseinek előkészítéséről, összehívásáról és tanácskozásának rendjéről szóló 1954. évi 16. határozata;

a községi tanács üléseinek előkészítéséről, összehívásáról és tanácskozásának rendjéről szóló 1954. évi 17. határozata;

a fővárosi, megyei, megyei jogú városi, járási, járási jogú városi és fővárosi (városi) kerületi tanácsok bizottságairól szóló 1954. évi 18. határozata;

a községi tanács bizottságairól szóló 1954. évi 19. határozata;

a tanácstagok összeférhetetlenségére vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 1955. évi 3. határozata;

a tanács és a tanács alá nem rendelt szervek kapcsolatának irányelveiről szóló 1955. évi 11. határozata.

(4) Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 65. § (2) bekezdése, a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény 70. § (2) bekezdése, valamint 75. § b) pontja e törvény 55. § (2) és (3) bekezdése szerint módosul.

(5) A lakosság községfejlesztési hozzájárulása rendszeréről szóló 1967. évi 28. törvényerejű rendelet 1. § (6) bekezdése akként módosul, hogy a községfejlesztési hozzájárulás tekintetében az egyéni mérséklés és törlés a végrehajtó bizottság hatáskörébe tartozik.

(6) Az alsófokú oktatási intézményekről szóló 1962. évi 14. törvényerejű rendelet 6. §-ának (1) bekezdése e törvény 14. § (1) bekezdése szerint módosul.

(7) Ha jogszabály az államhatalom helyi szervére vagy annak tagjára tartalmaz rendelkezést, helyette a tanácsot, illetőleg tanácstagot kell érteni.

(8) Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, a járási tanács és szervei, valamint a megyei jogú városi kerületi tanács és szervei helyett a járási, illetőleg a megyei városi kerületi hivatalt kell érteni.

(9) E törvény végrehajtásáról a Minisztertanács, illetőleg szervezeti és működési szabályzatuk megalkotásával a tanácsok gondoskodnak.